Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Tömérdek egyensúly hiány

Egyensúly. Emlékszem tizennégy évesen, mindamellett, hogy apám meg akart kímélni, mondván elrendezi a papírt anélkül, hogy dolgozni menjek, erősködtem, hogy de igenis dolgozni akarok, nemcsak úgy papírt rendezni. Az iskolában volt ilyen, hogy a nyári vakációban kötelező volt valahol inaskodni két hetet, bárhol, bármilyen szakmában és arról papírt vinni. A gyakorlat az volt, hogy a szülők papírt hoztak a munkahelyükről. Én dolgozni is akartam. A főnök is ironizált velem, de végül beosztottak Csegöldi Zoli mellé, apámnak az egyik munkatársához, vele mentem telefont szerelni. Emlékszem, a létrát alig tudtam megfogni, nagyon nehéz volt nekem, vállaimat össze vissza vágtam, de meg se nyikkantam szégyenemben. Két nap után rájöttem, hogy több bajnak vagyok, mint haszonnak és gyakorlatilag elviselnek engem, mert apám fia vagyok. Viszont nekem egy élmény volt lekövetni, hogyan szerelik a telefonokat a házakba, vezetik a kábeleket az oszloptól a házakig, a kötések, meg ahogy az oszlop tetején ahogy Zoli egy ilyen célra eszkabált telefonon bebeszélt a központba, hogy aktiválják az új telefont. Én akkor telefonos akartam lenni. Pláne mikor Zoli adott a borravalóból, azt hittem megfogtam az Isten jobb lábát. Az utolsó munkanapra szabad napot adott Zoli, én meg váltig erősködtem, hogy de szeretnék jönni, de mondta, hogy más dolga lenne és oda nem vihet. Azóta is úgy érzem, hogy a munkám végezetlen. Erre nem gondolt valószínű Zoli, hogy nálam ez probléma.
Fiam lassan tizenhárom éves, lejött a műhelybe, noha kíméltem, hogy segít a tűzifa rendezésbe, meg bármibe. Ahogy fogta a kis baltát, esett ki a kezéből amit éppen zúzott, eszembe jutottam amint vittem a létrát tizennégy évesen, imbolyogva, néma nyögésben. Hirtelen az fogalmazódott meg bennem, hogy az “egyensúly”. Nem tudtam, hogy a dolgokat hol kell megfogni, hogy egyensúlyban legyenek. Próbáltam úgy fogni mint Toldi a nyomórudat.
Vesztes virág
Ettünk aztán egy rend jó görög kaját a bevásárlóban, elnéztem a népeket, puhány harmincas férfifélék, ezeknek nyomta e vállukat vaegy létra életükben? Nem úgy néznek ki. Mondtam is a fiamnak mikor verejtékezve hajlongtunk s rendeztük a hulladékfát, hogy van ennek egy kényelmesebb útja, ha tanul, és életében a könnyebben élést választja. Hoztam is példának, mikor feleségem munkahelyén gyógyszeres fiókok elkopott fióksínjeit cseréltem, s fiam is asszisztált, s közben rólam patakokban folyt a víz s térdelve, fejemet a bútorba dugva csavaroztam, hogy ott anya, nem izzad, dupla fizetésért, én itt megalázva, izzadva kevés pénzért. Melyik jobb? Ez se rossz, mondta a fiam. Igen, gondoltam, csak ehhez gyakorolni kellene az egyensúlyt akkor.
De kérdés, hogy az egyetem padjaiban milyen egyensúlyt sajátítanak el? A kikerült mérnöknek van fogalma a valós egyensúlyról, vagy csak számokból ismeri?
Miközben a görög konyhát majszoljuk, mutatom a fiamnak, látod, ott ahol a pityókahasábokat rakosgatják a tálcára, na ott el lehet kezdeni az életet. Nem rossz, mondja a fiam, legalább van kivel beszélgetni. Mert nem biztos már benne, hogy informatikára akar menni. Tudom, hogy amíg egyensúlyra gondolok, a fiam beszélgető társra, valódi szocializálásra, nem virtuálisra. Nem elég bajnak, hogy nincs egyensúly az életben, de emberi kapcsolatok sincsenek.

...megöregedtél, disznó hájas lettél, fogaid kihulltak...
Untold. Szidtam a Dire Straits utánzó bandát a télen, kár volt rajtuk elvernem azt a port, amit a lelketlen marketingeseken kellett volna rendesen kisajtolni. A zenészek becsületesen, hangjegyről hangsúlyra vissza adtak mindent. Nem hencegtek, hogy ők a Dire Straits. Én voltam félre vezetve, mint a mű majonézzel. Ehhez képest ez az Untold, ami Kolozsváron 300.000 embert hozott lázba, ez valóban a pokol tornáca. Csak részleteket hallottam a tévében, de ezt a jelenséget nem lehet zenének nevezni. Legjobb esetben néhány eszement, torz agynak a fosásának nevezném, hogy ekkora fiatal masszát meg tudott mozgatni és extázisba kergetni, azt már tömeg pszichózisnak diagnosztizálnám. Pár majom, szó szerint, tekernek össze vissza valami tányér méretű gombokat és ők dj művészek. Mi a fasz? Csináltak ők egy méter zenét életükben? Hallottak ők egy igazi fém húrt megpengetve? Egy megütött bőrt szólni? Vagy rezet?
Nem is az a pár majom aggaszt, hanem az a sok majom imádó. Egyszerűen nem értem a jelenséget. Hogy lehet élvezni azokat a deformált zajokat? Ez nem elektronikus zene, ez pszichedelikus skizofrénia. És hogy ilyen primitív, agresszív fonikus szennyeződésben jól érzi magát a közönség, ez arra utal, hogy igenis oda való.
Ez még jobban alátámasztja hitemet az első cover albumomba, ami kezd körvonalazódni a fejemben. Összegyűlt már egy tucat kikevert átdolgozásom, amit ki akarok finomítani, rádobolni és ezt egy cédére koncentrálni. A cél: csak azért is. Hogy legyen egy ilyen, hogy ezt egy mintiai paraszt csinálta, a lepukkant csirkefarmjában, mint anno a blogommal tettem: egy bunkó asztalosnak kell ezeket megírnia? Hol élünk? Hol vannak az elhivatottak? A profik? A tehetségesek? Akiknek megadatott? Ezért.

Trianon. Mondott valamit ez a Kelemen Hunor, hogy mit tettek a politikusok a románokért az elmúlt száz évben, az egyesülés óta. Igaza van, szépen beszélt. Csak magát is meg a szövetséget is oda kéne sorolja a politikusok közé. Nekem spéci az a bajom a magyar demokrata szövetséggel, hogy választások után mindig szövetkezik az ellenséggel. Én nem erre bíztam meg őket. Hanem arra, hogy amikor törvényeket hoznak, ott legyenek és a megfelelő százalékban adják vagy se voksukat egy egy törvényhez, ami engem is érint. Szövetkeznek mert így személyes funkciókat vásárolnak meg maguknak, amit nekem be akarnak majd erényként etetni. Ha feddhetetlenül ülnének a parlament padjaiban és az én érdekeimben tennék a dolgukat, elhinném, hogy ennél többet nem tehetnek a demokrácia adott kereteiben. Ez az örök lavírozás, az Rmdsz politikai zsarolása a románokban is ellenszenvet generál, nem tekintenek méltó ellenségként ránk, romániai magyarokra, hanem tetveknek néznek, akiket ki kell irtani.
Lehet, biztos túl leegyszerűsítem a dolgokat. Tudom, az asztalosságban is lehet jobban keresnék, ha falaznék, spekulálnék meg odamagyaráznám a dolgokat, vagy legalább azt amit valóban csinálok valamennyire szóban is kiemelném, mert így nem tudják mi van a dolgok mögött, de nekem így egyszerűbbnek tűnik. Valójában én sem vagyok jobb a cirokos embernél. Szeretem ha szenvedhetek, mondanák. De nem igaz.