Bármennyire
elaboráltak vagyunk, a szerelem dolgával nem tudunk egyenesen
szembe nézni. Szerelembe esni nekünk, hagyományos pilléreken
nevelkedve, maga a bűn.
Nagyon
kifejező erre az “Equals” film. A steril világban, ahol a
szerelem tiltott. Betegségnek számít, és mint a ráknak, van
végzetes stádiuma, amikor a fertőzöttek inkább végeznek
önmagukkal.
Engem
sokkolt a film, és meghatott, amint a két fiatal felfedezi a
szerelmet.
A
műfaj kedvelőinek ajánlom nagy szeretettel.
Párkapcsolatokban
egyre inkább látom, hogy kevésbé van jelen a szerelem. Inkább a
tulajdont féltő és a tulajdonost garantáló erkölcsi elvárás,
követelmény tartja össze a feleket. Még mindig valamilyen
formában a középkorban élünk.
Azt
értem, hogy vannak emberek, akik szerelem nélkül nem tudnak
létezni, tehát nem kimondottan a közösülésre értem, hanem az
érzelemre, de azt nem értem, hogy emberek hogyan tudnak anélkül
élni? Képesek lemosolyogni egy életet, a szerelem érzelme nélkül.
Noha
az élet természete szerint, ahogy mostanság szeretünk rá
hivatkozni, a szerelem az élet tüze kéne legyen, nem az ami
kioltaná azt. Nem azt mondjuk, hogy jó dolog újra szerelembe esni,
hanem hivatkozunk egy hosszadalmas bűn lajstromra. Fogadalom
megszegése, házasság törése. És ez első látásra rendjén is
lenne.
Megfigyelésem
szerint az érzékenyebb ember hajlamos könnyen szerelembe esni.
Legalább is őt nyűgözi le mindenestől, eléggé láthatóan.
Hogy hogy, de a gyenge jellem mellett mindig van egy erősebb jellem,
aki veszi magának azt a jogot, hogy birtokolja a normalitást, a
helyességet, a tisztességet. Azt sosem értettem meg, honnan kapja
a felhatalmazást arra, hogy ebben higgyen is. Az ilyenek aztán
olyan szépen tudnak szeretetről, hűségről beszélni, hogy az
ember menten eret vág, ha nem úgy érez meg hisz.
De
amint a film is nagyon szépen illusztrálja, a szerelem, ha fogjuk
rá mégis betegség, érdemes érte akár meghalni is. Szerencsére
a filmben nem halnak meg. És ha egy normális társadalomban élnénk,
nem kéne se belehalni, se bele betegedni vagy marcangolódva elszáradni a szerelem miatt.
A
hagyományos család fogalma nem ismeri csak az egyszeri
beleszeretést, amit aztán holtodiglan fogadalom garantál. Hány és
hány ember téved mikor fiatal? És hányan merik azt belátni?
Ennél kevesebben mernek cselekedni is. Akik lépnek a szerelem
irányába, egy kicsit belehalnak.
Azt
mondja a hagyományos család modell, hogy a szeretet, a tisztelet és
megbecsülés mint megannyi fogadalom alkotja a családot. Holott az
egész egy paktum, egy felek közti kiegyezés. Közös vagyon,
gyerekek, stb. Sőt, legtöbb házaspár büszkén vallja, hogy a
szerelem az csak egy álom, a szeretet az igazi, ami aztán
diadalmaskodik mindenek felett.
Lehet,
hogy megint rosszúl látom, de ezek a vallott szeretetek mindig egy
érzelem mentes világot takarnak, egy lusta, kényelmes életmódot,
ahol a közösen szerzett javakat számolgatják és osztogatják,
isten könyvelő szeme előtt.
Ott
ahol mégis a szerelem újra fakad, jön a tragédia.
Igen,
volna még egy verziója a beteljesült, családba végződő
szerelmi sztoriknak, ha mindketten bolondul egymásba szerelmesek
lesznek. De azt is látom, hogy az emberek leginkább párt keresnek,
ritkán lesznek szerelmesek. Legyenek valakivel. Aztán negyven
évesen kinéznek a fejükből, mi is az a szerelem? És nem tudják.
Félreértik. Mert valami miatt sosem gyúlt meg ez bennük.
Lassan
mi is a steril világ felé haladunk. Érzelem nélküli világba,
ahol nincs baj, csak béke, szent fehér béke, egészséges
táplálkozás, tervezett holnap, biztonságos környezet.
Én
így ötven évesen is azt mondom, hogy ha nincs szerelem, baszhatjuk
a steril jövőnket, úgyhogy teljesen azonosulok a film főhőseivel.