Egyszer csináltunk egy
faházat és a megrendelővel úgy egyeztünk, hogy a cserépfedést
más csinálja, mi csak kihúzzuk a fóliát és felverjük a
cserépléceket. De hogy jön majd az ekipa, a Svájcban kitanult
mester csapat, mert svájci spéci pléhből lesz a tető, és azok
majd pontosan megmondják a méreteket.
Jött aztán a Svájcban
oskoliázott csapat és elmondták, hogy a cseréplécek közt mennyi
távolság kell legyen. De hogy azt nagyon fontos betartani, mert
ezek a speciális svájci tetők nagyon méret igényesek.
Rendben, csináltam
személyesen sablonokat, hogy ne legyen az, hogy más csinálta és
azért nem jó valami. Felverték a fiúk a cseréplécet, ami nem
volt könnyű feladat, miután kihúzták a tetőre azt a nyamvadt
fóliát, ami úgy csúszott mint a nyavalya. Azóta már a fóliázást
sem vállaltam többet. Bedeszkázni oszt bassza meg a tetősekipa a
többit.
Jött aztán az adott
hétfői napon a híres svájci ekipa, zsebre dugott kézzel, s ott
elkezdték méricskélni a cseréplécek közti távolságot, majd
rövidesen jöttek, hogy nem jó az egész, újra kell lécezni.
Hiába van meg az adott távolság köztük, némely léc 52 mm,
némely 48 mm és ezek aztán összeadódnak. Tehát nem jó.
Hiába magyaráztam nekik
arról a fogalomról, hogy ebben az esetben az errorok kompenzálják
egymást, ők verték a vasat a svájci tudománnyal.
Lett némi veszekedés,
mert nem voltam hajlandó két napi munkát újra csináltatni a
fiúkkal. De végül mégis engedtem és azt mondtam rendben, újra
lécezzük. Tulajdonképpen újra kellett mérni és kicsit
elköltöztetni a léceket. Volt ahol jó volt, volt ahol egy két
centit kellett eltolni. De nem ment a fejembe, hogy mitől ilyen
fontos az a kurva méret.
Persze emiatt aztán egész
héten nem jöttek a híres tetőmájsztrók.
Amikor megjöttek aztán,
nem is érdekelte őket, hogy jól vannak e a lécek. Kicsit
csodálkoztam. Láttam hozták a pléheket, sima ordenáre Lindab
lemezek, és csavarják őket ahol éppen érik. Nem álltam meg és
mondtam nekik: “futuvön gurö böj cöránilor” (jobb ha nem
fordítom le, lényeg: csúnya szavak), nem volt kedvetek dolgozni s
basztattatok minket emiatt. Le se reagálták amit mondtam. Ezek a
zombi emberek. Tele gethes szarral és undort preckelnek mindenfelé
ahol járnak. És láss csudát onnan is kaszálják a pénzt, ahova
kaszát se vittek.
Úgyhogy én azóta sem
találtam rendes tetőfedőket. Se svájcit, se románt, se magyart.
De ezek gethes románok
voltak, és lám engem is átvertek a nagy svájci pofázásukkal.
Így a svájci tetőről.
De mit beszélek?
Kérem szépen, nekem van
egy kéményem. Már vagy tíz éve készítettük. Mert nem volt
kéménye a csarnoknak. Mire felhúztuk a kilenc méteres dupla
kéményt, beköszöntött a hideg tél és nem tudtuk rendesen
eldolgozni a tetőn a vízelvezetést, akkor valamit
összetaknyoltunk, hogy akkor majd tavasszal rendesen megcsináljuk.
Csak hát eltelt azóta tíz tavasz. És most már rendesen ömlött
a víz a kémény mögött.
Már tavasztól készülök
rá lelkileg és pekuniárilag, végezvén mindenféle számítást,
hogy mennyibe is fog az nekem lógni, meg kiket kéne beavatni a
munkába.
Ahogy közeledett az
augusztus, a nagy kémény projekt ideje, közben beütött nekem ez
a cukorbetegség, meg egyéb előre nem kalkulált kiadás, nagyon
lesoványodott a kémény büdzsé.
Került két fickó, kik
zsebpénzre hajtanak, mert sajnos nem minden gyerek olyan szerencsés,
mint a fiam, olyan családba születni, ahol figyelnek rá,
ötleteire, egyéb szükségleteire is mint bugyi, zokni és fésű,
és biza mindenért meg kell harcoljanak. Ezért nem is csúfolkodtam
velük. Jobban fizettem mint más.
Na ők segítettek nekem
felcipelni az anyagokat a tetőre, meg kézhez adni dolgokat.
Őszintén bevallom, hogy
nélkülük nem vágok bele a projektbe, nem lett volna lelki erőm.
De így bele mertem vágni.
Hát nagy kihívás volt
nekem ez a kémény megoldás, mert ezek a régi ondulált pala
lemezek nem illeszthetők sehogy a kéményhez. Nincs rá befutott
megoldás, csak a körbe betonozás. De hát azt csináltuk akkor is
eredetileg, viszont amíg a kémény merev, a tetőszerkezet rezeg,
vihar, tágulás hatására, mind körbe repedezett a beton,
szétpórlódott s a víznek elég egy hajszálrepedés is. De több
volt itt mint hajszálrepedés.
Leszedni a lemezeket azon
a részen, ahol van a kémény, új tetőfedést kalimpálni rá, de
itt is rengeteg illeszkedési kérdés merült fel, és borzasztó
munka és pénzbe kérdése.
Nekem meg ez a hét
adatott erre, így spekuláltam magamban.
Ahogy ott nézelődtem
hétfő reggel a tetőn, reszkető térdekkel, hogy miként fogok én
itt mászkálgatni ezeken a harminc éves palákon, Istvánka
kérdezte, hogy akkor Muzsi bácsi micsináljunk? Minnyá megmondom,
mondtam neki. Hadd gondolkozzak egy picit.
S akkor jött a gondolat,
hogy de mi lenne, ha simán erre a palára építem az új tetőt s
isten álgya?
Nehéz volt, amíg
kicentiztem a pala alatt hol van fa szerkezet, ahova csavarozhatom az
új szarufákat. Ráment két délelőttöm a fa szerkezetre. Mert
ujjászületésem óta megesküdtem és megígértem, hogy nem hajtom
magam, naponta csak négy órát dolgozok. Mert megértettem, hogy a
gyógyszer és diéta mellé kell a mozgás, de nem a megerőltetés.
Hát megerőltetni eddig sem tudtam magam, mert rossz volt a
közérzetem, gyakorlatilag beteg voltam, de azt hittem csak valami
depis dolog uralkodik felettem, ami lever. De nagyon levert. Ezért
azt hittem, hogy nagyon depis vagyok. De nem voltam depis. Beteg
voltam.
Aztán be kellett volna
deszkázni a szarufákat, mert gondoltam, hogy a kéményt majd
levakoltatom miután a pléhtetőt lerakom a megfelelő illesztő
elemekkel a kémény körül, és a pléh tetőn nem lehet csak úgy
mászkálgatni, ha nincs jó alapja.
Eszembe jutottak a
kiszuperált iskolapadok, azok lapjaiból fedtem be az új áltető
szerkezetet. Erős, rétegelt lemezek, vastag melamin réteggel
rajta, mitől ne lenne jó, gondoltam. És jól gondoltam.
A pléhezet adott némi
kobaktörést, ezért elmentem pár üzletbe nézelődni. Igaz már
előtte kiszámoltam a nagy áruházi választék szerint mit lehet
csinálni. De borzalmas drágán jött ki. Alkudoztam magammal, kell
legyen más megoldás. Egy ilyen pléhes vállalkozót is felhívtam,
aki korrekt árakon dolgozik, az anyagot is ő dolgozza fel, de így
is drágán jött ki és nem ér rá egyhamar. Nekem meg ma kell.
Nosza el is megyek
csütörtök reggel, hogy ez van, megveszem a drága pléhezetet,
micsináljak. De nem is pléhezet volt drága, hanem azok a szegő
profilok, elfolyók s istennyilák. Csak a pléhezet ára duplán
túlhaladta a lesoványodott büzsét. De ez van, gondoltam, elveszek
máshonnan.
Már azzal indult a reggel
a bevásárlóban, hogy nem volt olyan szekér, amire rá lehet
helyezni a lapokat. Kérdem az üzletes, mi van a szekerekkel, azt
mondta, hogy ő honnan tudja. Na jó, gondoltam türelmesen, megyek
kiválogatom ami kell, oszt majd jön szekér is. De hát egyszerűen
nem volt ami kellett nekem. Mondom a rajonosnak, mi van a kéményes
profilokkal, azt mondta most éppen nincs. Ott az ára, a minta, de
nincs sztokkon, azt mondta. Na hát akkor a lemezeket sem vettem meg.
Így szekér se kellett.
Éreztem, hogy így üzen
a Zen. És boldog is voltam magamban, hogy nem jött össze.
Így csütörtök délelőtt
eszkabáltam azt a fura fedést a kémény kijárata fölé, hogy
amikor esik három napig az a mokány eső, az az apró, kitartó
eső, ne ússzon nekem a műhely a víztől.
Délután mégis
visszamentem nézelődni az áruházba. Egy eldugott helyen fedeztem
fel aztán azokat a profilált lemezeket, amikből kiokumláltam az
egész fedést. Annyira eltalálták azokat a profilokat, hogy csak
na. Szerintem senki fejében nem fordult meg, hogy azokat flexelve,
hajlítgatva mennyi mindenre lehet használni. És lehet, hogy hülyén
hangzik, de nekem jobbnak tűnik az én megoldásom, mint a sok
hikimiki profilált lemez. Negyed áron jöttem ki vele a nagy
Lindabbal szemben, ami szerintem semmivel sem jobb pléh mint ez amit
vettem. Mert azzal is dolgoztam volt és szar, én mondom.
Lehet, hogy a szakma fogná
a fejét, de hát előre bocsátom, ez egy svájctalan tető. És
amíg funkcionális, kit érdekel, hogy a szakma mit mond?
Aztán láttam a
fészbukkon, hogy ez a Csabi nekifogott valami munkának, na mondom
egyhamar nem lesz levakolva a kéményem, így meg majdnem hiába
dolgoztam, mert a vakolat kellett volna lezárja a vízvezető
profilokat, hogy a vakolatról rácsurogjon a víz. S akkor
gondoltam, miért ne pléhezzem be a kéményt is?
Így lőn az íge testté.
És látám, hogy minden igen jó.
És nemcsak belefértem a
lesoványodott büzsébe, hanem még megmaradt annyi, hogy fiamnak
rendes bőr cipőt rendeljek, mert most hogy másodszor vették le a
nagy lábujj körmeit, az orvos könyörgött, hogy ne hordjon többet
ádidászt a lábán.
Na így a svájctalan
kéményről.