Teng Shui

Már már lelkiösmeret furdalásba torkollt bennem, hogy az népek oly önfeledten, kérdőjel mentesen tudnak unatkozva a napon sütkéreztetni magukat. Mint megannyi plánta, égre lengedező lomha ágakkal, szemtelenül bután nézve a semmibe. Rajtam meg harmadnapra kezd kiütni a munka elvonás tünete, és nincs mit kezdenem magammal, noha ott zúg a tenger, hátam mögött meg patakokban folyik a sör, kávé. Az sem enyhít elvonási tünetemen, hogy megannyi fiatal fehérnépek ingyen lebegtetik kebelformájú feminizmusukat.

Közben hallom a brittek exitolni akarnak az Euból. S jóformán le sem tisztáztam magamban a tengerparti álfeminizmus témáját, némely oldalak már kivették a gondolatot a fejemből, hogy az angolok íme tökön szúrták magukat, és már látom, hogy sorra dőlnek meg az elkövetkezendő időkben a népek demokráciája, illetve áldemokráciája. Mert ahogy a kommunizmusban sem volt a jó köz, úgy a demokráciában se volt a jog köz, az egész egy pucér csics billegetés volt, se nézni nem volt mit rajta, se fogni, se semmi. S akkor eme kábulós napon barnulás idején, az embereket elkapta a függetlenségi láz.

Engem is. Hisz itt mindenkitől függetlenül úgy érzem, hogy ha ez a megannyi jóléti népek macskák s egyéb állatok lennének, kutya legyek, ha nem lenne több minden dolgunk közös. Így semmi közös dolgunk nincs. Süttetik magukat a Nappal mint ősrégi, félelmetes (bár szúette) totemek s azt a képet vágják, melyen istenükkel s ezzel a világgal teljesen egyenesben volnának. Fix annyira egyenesben, amennyire egyenesre fabrikálták. A kételkedés leghalaványabb ábrázatát vagy ráncát sem véltem felfedezni rajtuk, s bennem meg pont most omlott össze mindenféle bálvány, amiben hittem. Próbálok értelmesen hallgatni mint ők, és sokat remélve a messze távolba nézni. Persze közben bekenem a család hátát ötvenes faktorú márkás napolajjal. Cselekedet, melyet a feministáskodó fehérnépek urai nem találnak rangjukhoz méltónak. Cserébe nagy komolyan és mélyrehatóan a messze távolt kémlelik, mintha minden tudás és hit birtokában lennének. A feminák pedig valószínű a feminista mozgalom anyaságból visszamaradt csökevénységükből eredendően (vagy szerény véleményem szerint a férjúr mindennapos nevelő és emlékeztető jellegű két átszálló pofánverés hatására), lesütött tekintettel sürögnek forognak a purdék és uraik kedvében.

Szóval csak úgy úszott a levegőben a jól mímelt családi hangulat a tengerparton.

Az istentelenedés útján, most az evolúcióban reménykedőként nézhettem e megannyi tömeget, mint egy nagy kísérleti laboratóriumot. Hogy íme a fejlett ember, kiben a genetikai kód most a legtökéletesebb: túlél, fejlődik, szaporodik, ellep, hatalmaskodik. És boldog bazmeg. Okos mint egy giliszta, de lám bebizonyították, hogy a genetikai kód egy növényben is fejlettebb, mint a gondolkodó emberben, mert az ember elkezdte beteg egyedeit istápolni, ebből lelki nyavalyát gerjeszteni, fenntartani, így kitenyészteni egy lelki beteg embert, ki képtelen a boldogságra.

S akkor jöttem én, ropogósra sült hitetlen, és azt mondtam, nem tudom ki az a névtelen, személytelen teremtő, ki a Tengert s a finom homokú Partot teremtette, a kellemesen langyos és lágy hullámokkal, a Napot, mely pont jól süt, de áldom Őt. Így ismeretlenül is. Legyen ez egy energiagombóc, bármi, ezen nem veszünk össze. Annyira bízom benne, hogy nem érdekel hol lakozik és miként. Eddig sem tettem, de ezután sem fogom Őt sehova bezárni.

A Tenger élményt csak így lehet igazán élvezni: a víz, a szellő, a hullám, a Nap, a finom homok és én. Ilyen szent többség fíling. A többi csak díszlet.

Nem igazán lehet megunni, de azt amivel jár, igen. Hosszadalmas procedúra eljutni a Tengerre. 650 km oda, ugyanannyi vissza. Olyan útszakaszok vannak, ahol órákat lépésben haladsz. Éppen mondtam hazafelé, hogy a nagy Bukarestet nem lehet bonyodalom nélkül megkerülni, két óra bármelyik útvonalat választod, kommunista időkből maradt aprócska, rozoga, gödrös autópályák nyúlnak ki a fővárosból, de hozzám, a sokak által szörnyűségesnek tituláló tyúkpajtámhoz, az ország szívéből zsírúj autópálya vezet, és a kijárattól két kilométerre leledzik. Sőt a pár száz méterre levő Maros huzatja minden szennyeződést elvisz. Tehát infrastruktúrailag tökéletesen megfelelünk az európai normáknak.

Meg aztán a vízben sem locsipocsizhat az ember naphosszát, mert fárasztó és a sok Nap is káros. A szálloda szobája kicsi. Kiütött rajtam a klausztrofóbia. Tíz négyzetméteres szobában nem lehet sok időt eltölteni. Dögleni is mennyit bír a munkás ember? Egyéb nincs, mint a zajos, drágás klubbok. Döng a longue mely egy géplábdob kompressziója egy basszusból (semmi több) és deep lófasz mindenhol. Egyszerre hármat hallasz. Harmadnapra kinyuvad a magamfajta.

Úgyhogy némi exotikus feng shuit élvezni, hatalmas áldozat.

De mit mondjak? Nekem megérte.

Szeszbe lehet rakni engem is a polipok mellé...

A természet új törvénye

Meglehet, hogy a szép tulipánok kórusban zengedezik némán az örömódát és minden szellőcske megrezegteti teljes valójukat mint megannyi ingadozás. Teszik ezt nagy hetykén a tavaszi hűvösben, amíg a földben lappangó, lusta magok, gyökerek készülnek megmutatni a Teremtés igazi természetét, ahol nincs együttérzés, szeretet, filó, hanem unottan és egyértelműen a nagyok, tüskések, szúrósok, megeszik a kis hetyke szeleburdikat.
S akkor jön ez a Jézus és mindent a Természet ellen fordít: nem a nagy eszi a kicsit, hanem a kicsikből lesznek a nagyok.
S akkor az a káosz, ami eddig rendeződni látszott,  megbolydul, a rendezett kufárasztalt felborítja és egy új természeti törvényről kezd beszélni.
Csak hát erről mit sem akar tudomást venni a kertemben felnőtt másfél méteres gyom generáció és millió csiga, kik persze nem a csípős csalánokkal kezdenek ki, hanem minden más gyengével, ami még megmaradt.
Erről a magát krisztocentrikusnak valló néprétegek sem vesznek tudomást. Továbbra is, noha vizet prédikálnak, a nagyot kicsievésre bátorítanak.

Szembesülés

Apámnak sok mindenben igaza volt. Például abban is, hogy az ember bárhonnan, bármiből indul ki, ha az igazságot keresi, előbb utóbb szembesül vele. Ezt sokszor megtapasztaltam.

Most is szembesültem az igazsággal.

Kiderült, hogy az az elképzelésem, miszerint butított monitorral lehet igazán dolgozni, nem állja a helyét. Igaz ami igaz, a kis buta szettem a képembe törölte a csupasz igazságot, éspedig azt, hogy profi cucc kell és még rengeteg tanulni valóm van a mixingelés világában. Valójában annyiban igazam volt, hogy a buta hangszórók majd a csupasz hangot fogják adni, de a valóság az, hogy nem voltam felkészülve a csupasz igazságra. De megértettem. Az üzenet elért hozzám.

mix setup 2016 május

Pedig milyen szép ládikókat csináltam szivartechnológiával tölgyfa hulladékokból.

De ugye a tákolmány nem egyezik a tudománnyal.

De sebaj, mindjárt megtanultam mi a következő lépés. A dobolásban is volt egy töréses időszakom, hogy egy hónapig nem tettem rá a kezem lábam. Mert szembesültem azzal, hogy kezeim lábaim öregek, nem válaszolnak mint harminc évvel ezelőtt. És nem vagyok fizikailag fejlődésben, hanem innen már csak a ramatyolódás a sorsom. De aztán történt valami bennem, hogy az életem álma nem törhet ennyibe bele. És elkezdtem másképpen dobolni. Rátértem az ötpercesekre. A szivartechnológia mintájára. Mikor lemegyek a műhelybe, vagy visszajövök a lakásba, öt percet gyakorlatozok. Csak úgy ami jön. Mert még nem találtam iskolát magamnak. Ha találok, olyat ami tetszik nekem is, majd rendszerbe fogom. Addig lazán csinálom ami jön.

A mixekkel pedig folytatom tovább. Keresek egy egy számot, midiben letöltöm, ha nincs ingyen, megveszem. Öt euró egy nóta midiben. Semmiség ahhoz képest, hogy mennyi infót tartalmaz és mennyi élvezetes órát tud nekem nyújtani azt átírogatni, átdolgozni, meghangszerelni.

Na és már izgulok, mert péntekre megjön a Squier fender gitár. Persze, tudom, elment az eszem. De fejembe vettem amikor a Pink Floyd Fal című számában dikicseltem a gitárszólót, sehogy sem találtam egy megfelelő torzítós gitár hangot a virtuális szinti bankjában, hogy gitárt veszek, és ezt a szólót megtanulom. És feljátszom majd.

Persze, Móricka is így gondolta valamikor. De ez sajnos jön a bagázzsal, ami a zenélési dolgaimat illeti. És ettől féltem, hogy mint ölő vírus fog belém költözni ez a dolog. Ezt vállaltam be, amikor megrendeltem egy éve a dobokat.

drum setup 2016 május

Megismertem pár embert a virtuáliában, és már ezért is megérte az egész. Jókat lehet csettelni a témában. De nemcsak. Összejöttem egy marosi sráccal, aki cintányérokat, dobbőröket adott el nekem nagyon jutányos áron. Most a gitárt is ő szerezte be. Száz eurónyiért egy olyan gitárt, amiért fiatal koromban egy lakás árát fizették ki.

És még mindig csodálkozom, hogy ebben a hangszer inflációban nem vesz mindenki minimum egy hangszert. A napi öt perc kikapcsolódás címen. Napi öt perc, az semmi. Minden nap egy hang, egy hónap alatt kimegy a nóta.

A “This is my song”-ot muszáj harmadszorra is újra keverjem, mert nem tetszik amit eddig kihoztam belőle. De már kezd összeállni valamilyen kép.

Majd előhozom, ha meglesz.

Mert most már lesz napi öt perc gitár is...

Mégis növök...:-)