Artizán Blues Rádió

Loading ...
Winamp, iTunes Windows Media Player Real Player QuickTime Stream Proxy
A fenti kis ikonok egyikére kattintva lejátszó lista tölthető le. A blog további böngészéséhez új ablak nyitását ajánlom, hogy a rádió zavartalanul tovább működhessen. Köszönöm.

Megcsinálni

Nincs két egyforma munkám. Nem olyan egyszerű, hogy csak veszem a fát s van annak egy rutinos menete amíg valami lesz belőle. Mert sok mindent össze kell hangoljak amíg az egész összeáll. Az viszont igaz, hogy sok kis rutinos részből áll össze a kész dolog. De olyan ez, mint egy kirakós kép, melyet ahányszor kirak az ember, mindig más alakúak a képkockák és noha ugyanaz a kép mindig, de más szemszögből.
Az asztalos tankönyv bevezető részén, kellemes meglepődésemre az van leírva, hogy az asztalos szakmához szükségeltetik egy adott művészi tehetség, mert egyébként csak kínlódás az egész.
Sokszor van úgy, hogy nincs ihletem egy munkát elkezdeni, ilyenkor ha ezt elmondanám a megrendelőnek, kiakadna, hogy csúfot űzök belőle. S akkor inkább hazudok. Kitalálok valami bevált szaki rinyát, mi köt engem most, hogy nem tudok vele foglalkozni. Jobban szeretik az emberek a hazugságot hallani, semmint a való igazságot, hogy nincs ihlet.
Például Isten őrizzen meg attól, ha egy orvosnak nincs ihlete operálni s mégis kényszerítve van rá. Vagy oda teszel egy zenésznek egy hegedűt, na tessék most elhúzni egy nótát, itt az utca sarkon.
Na persze nem kifogás ez a nem dolgozásra. Szóval nem kell mindjárt a léhasággal összekeverni az ihlet hiányát. Meg arra sem kell gondolni, hogy talán ez az ihlet sosem jön meg többet, s a bútor sem lesz meg sosem.
De nálam speciel úgy van, pláne most, hogy visszafordíthatatlanul öregszem, hogy igenis kivárnám mindenki javára ezt az ihletet. Ezért ilyen irtó sürgős munkát nem vállalok be.
Van, hogy heteket kerülgetek egy lakkozásra váró asztalt, mert mindig másra jön meg az ihlet, s azt takonnyal nyállal igyekszem megalkotni, de aztán egyszer csak meglátom az asztalt, félre teszek mindent s lekenem. Mert megjött rá az ihlet.
Mert mindig van bennem ihlet, csak nem biztos, hogy fix arra amire kéne.
Van amikor utálok ragasztani, de például tegnap minden fancsikához megjött a ragasztás ihlete.
Tele vagyok itt mindenféle ihletes munkával, melyek várják a művészi lényem túlvilági testet öltését, hogy arany kezeimmel megérintsem.
Ilyen alkotói ingerek bűvkörében élek én, s akkor milyen ünnep és hangulat rontást idéznek elő a megrendelők az örökös alkudozásaikkal. Mert azt hiszik, hogy gagyi áron magát a mennyországot kapják, melyhez még jópofát is fogok vágni.
Igen, ha erre tettem volna fel életemet, hogy ihletes munkákat készítek gagyiba, most joggal lehetne engem is mocskolni. De nem ezt vállaltam be. Mindig is reménykedtem abban, hogy alkotói énem majd kifejezi magát a fában. De túlságosan lementem ebben az alkudozásban, most éppen e földet mossák velem. Nem mintha valami alávalóság lenne földet mosni. De nem mindegy hogy mosnak veled földet. Mert amikor azzal jönnek, hogy fiacskám, ezek a piaci árak, és ezzel mosnak velem földet, ez már világos, hogy nem a tiszta föld a lényeg, hanem a padlócsempe fogkefével való felsúroltatása.
Ami megmaradt ebből a hanyatló alkusz világból bennem, az az ihletesség. Jön az ihlet. Naponta új ötleteim vannak. Egyik örültebb a másiknál. És majdnem örvendek, hogy a földet súroltatták velem, mert ebben a trutymóban kezdtem el én is hajtani, mint a hagyma.

Mondtam ennek a Csabinak, hogy nem tudom miért, de egy baldachinos ágyat akarok készíteni. Ez mind jön nekem képbe. Csináltam is pár vázlat rajzot, de még sok munka van rajta. Mert nem akármilyen baldachinos ágy lesz ez. Egy eszement, örült projekt ez.
Mert azt mondtam, hogy ha eddig a minimalista harcot vívtam, akkor hadd essek a ló másik oldalára, legyek maximalista.

Mert sok baldachinos ágy van a világon. De nem mindegyik egyedi. Vannak stílusos alkotások, azok egyformák. Legfeljebb az esztergálás cifrás bugyrai változnak, mondván legyen más, de lényegében teljesen elütőt kevés ember csinál. Talán nem mer elütőt csinálni, mert fél, hogy ki veszi meg, de én most nem félek. Mert azt mondtam ennek a Csabinak, te ha nem adom el annyiért, amennyiért akarom, ebben fogok meghalni, s joggal mondhatják majd, bolond volt ez az ember. De ezt bevállalom.

Amikor az ember elveszít harcokat, be kell lássa, hogy vesztett. Mihamarabb megtörténik, annál hamarabb tud váltani, egy újabbat felvenni, most már tapasztalattal, bölcsességgel.
Mert azt mondtam, nincs minden vesztve, itt a műhely, bennem a vágy, polcon a szerszámok, isten uccse, nem a szakma csinált belőlem embert, én alakítottam a szakmát, ezentúl se legyen másképpen.

Az ember legnagyobb problémája szerintem az, hogy sosem viszi véghez azt, amit gondol, remél, hisz és akar. Ha pedig valakinek sikerül alkotását napvilágra hozni, a tömeg lelkesedve éljenezik: megcsináltaaaad!
Hát igen, valamit megcsinálni azt jelenti, hogy megcsinálod.
A sok kicsi begyakorolt rész mind bennem van, ki kéne pakolni egy nagy valamibe. És meg is van már bennem ez a valami. Csak persze meg kell vívjam én is azt a mindennapos harcot, hogy este lúzernek látom a dolgot, reggel meg eszembe jut még egy részlete az ágynak. Addig kell ezt a mentalista harcot vívni, amíg a balansz átdől a bizalomba, amikor már teljesen, örülten megbízok magamban.