Nem
foglalkozik senki a tékozló fiú lelkével. Hogy tékozlóságát
miként élte meg? Hogyan is kapta a tékozló fiú nevet?
Igazságosan kapta e a tékozló fiú nevet? Senkit nem érdekel. Van
ilyen, hogy tékozló fiú. Ha nem lenne ilyen, hogy tékozló fiú,
az emberiség nem tékozlósága nem lenne mihez mérhető.
Miért
érdekel engem a tékozló fiú kérdése? Azért, mert magamra
vettem, ha rám mutattak: te vagy ama tékozló fiú, aki elment a
vagyonrésszel és akit visszavárnak. Mondták néhányan és
annyira komolyan vettem, hogy mára már identitásomat látom a
tékozló fiúban, sőt néha szimpatizálok is a tékozló fiú
helyzetével. Mert kezdtem megérteni az ő szempontját is. És
minél jobban kezdem megérteni a tékozló fiú helyzetét, annál
inkább elmegy a kedvem az otthon ülő, a jó fiútól, attól a
fiútól, aki kapván a tálentumot, elkezde kereskedni vele, kamatra
kölcsön adni, mondván gyarapítsa az úr adta tőkét, hogy
visszajövén az úr, legyen mit az asztalra tegyen elébe. Mert az
úr is azt szereti, aki ha elvesz egy deszkát, kettőt tegyen
helyébe vissza. A világ rendje ez, és nem pedig holmi sértődések
és lelki vívódások.
Ha
valaki vívódik a tékozló fiú példázatban, az a tékozló fiú.
A másik vívódása a végén jelenik meg, amikor ökröt kellene
levágni, a tékozló hazatérésére. Hogy kár azért az ökörért
egy tékozlóért.
Hiába
akarjuk megérteni az Úr gondolatát a néhány ezer évvel ezelőtti
emberek agyával, amikor ezt a történetet kitalálták, mely
történet viszont egyértelműen megosztja az emberiséget, sőt
erre hivatott ez a történet, hogy az emberiséget „legálisan”
meg lehessen osztani. A történet ura, az egy uzsorás gazdag
mindenható. Téten van, hogy melyik fia méltó a vagyon örökségére.
Melyik lesz az, amelyik a vagyont tovább fogja gyarapítani és nem
holmi lelki dolgokra fogja elpazarolni?
A
részletekben spekulálni lehet, de aki bekerül egy ilyen szituba az
életben, hogy lelkisége, illetve háborgó lelkisége miatt könnyen
és rögtön tékozlóvá titulálják, tehát hiába hajt az ember,
dolgozik verejtékezve, mert ha lelkiségében van egy árnyéka is
annak, hogy nem hiszi és vallja azt az uzsorás menetet, rögtön
kivetendőnek találtatnak.
A
jó gazda fiú, valószínű mindenben egyet értett az úrral, és
érezvén az atya, hogy noha álszent és képmutató az engedelmes
fia, de tovább fogja építeni az álszentségre, képmutatásra
épített birodalmat.
És
ez minden. Minden a tőkéről szól, annak megőrzéséről és
gyarapításáról szól az életben. Mindent félre teszel és ebben
hiszel, eszerint cselekszel, megvan a jobb helyed az úr mellett. A
biztonság, hogy mindig melegben vagy, a bőség pártján. Ha
kekeckedsz, másképpen látod, ellenkezel, könnyen kiutálnak, és
mi sem kézen fekvőbb, mint a tékozlósággal meggyanúsítani. És
ki tud egy gyanút ma magáról lemosni, ha netán egy egy forrófejű
pillanatban valóban bevállal egy egy tékozló mozzanatot az
életében?
Nem
könnyű a meg nem alkuvónak ebben a világban élni, mert néha meg
kell alkudjon mégis. És borzalmasak a megalkuvásai. Azok sem
sikerülnek, mert érződik a fogcsikorgatás (akinek van) a
megalkuvásban és az azért nem jó. Még több eleven parazsat szór
a fejére szánalmas megalkuvás próbálkozásával. Mint elefánt a
porcelán boltban, a legjobb szándékkal is csak tör-zúz maga
mellett mindent. Mert a világ egy törékeny valami, érzékeny
minden lélek rezdülésre, noha teljesen hideg marad minden lélek
rezdülésre. De rémesen sértődik a világ, ha valakinek lelki
rezdülései vannak. Ne legyenek. Legyen tékozló az ilyen.
Akinek
rezdül a lelke, „háborog” a mai világnézetben, azaz nem
szenvedi csendben az igazságtalanságot, azt könnyen lehet ütni,
sérteni, kivetni. Mert látszanak azok az oldalak, ahol sérülékeny.
Nekem
ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor nem félholtan ájultam a
kocsi hátsó ülésén és noha remegett és futott a kép mikor
vezettem az úton hazafelé, héthatáron keresztül, az andorrai
élményeket emésztettem magamban.
Elgondoltam,
hogy mekkora empátia, szeretet és megértés kell itt élni a
balkán mentalitásban. De elgondoltam azt is, hogy a nyugati
társadalomban nincs szükség empátiára, szeretetre, megértésre.
Ott kizárólag a pénz beszél. Nem forgópénz az empátia,
szeretet, megértés. Egyszerűen nem élnek vele. Nem kell. Irtóznak
tőle.
Sehol
és senki nem beszél másról, mint a centekről. A leárazásról.
A felvásárlásról. Mintha az úr zálogházában lennénk
nyugaton: mindenki ad vesz, spekulál, ilyen, hogy lélek, nincs.
Mert nincs rá szükség. Pénzre van szükség.
Egy
hónapot sem ültem idegenben és már vágytam egy kis balkáni
szeretetre, megértésre, empátiára. Adni vágytam erre, mert ott
nincs kinek adni. Itthon bőven van kinek adni. Van kire pazarolni a
türelmet, szeretetet megértést. Van kire tékozolni a lelki
értékeket. Itthon elfogadják ezek a balfasz balkánok. Ott kint
semmi értéke nincs.
Itthon
van miért és van ki megbocsásson. Ott nincs amiért és nincs ki
megbocsásson. Zsírozva megy minden odakinn, nem kell más csak a
pénz. És a pénz is könnyen jön, azért egyszerű és kényelmes
a nyugaton élni.
És
lám ebben sem tudok megnyugodni. Ebben is háborgok, lázadok.
Ilyen
a tékozlóság.