A
fürj madarak az emberi társadalom tükörképe.
Mondjuk
csicsergésükben nincs annyi kiművelt majsztrózitás, inkább a
bit igen vagy nem jellemzi felfogásukat.
Ha
van elég tér, elég étel, víz, és ha ezt a teret csupán az
összehangolt család birtokolja, a madarak szépen fejlődnek,
tollaikat nem tépázzák szét egymásról, az átlag életkor
jelentősen nő.
A
fürjes aranyformula: három nőstényhez egy bak, úgy látszik, a
legoptimálisabb összeférhetőségi képlet. Őszintén, nekem is
tetszene.
A
családok vegyítése, a fürjtartók mániája, mondván: ha ki is
gittelődik néhány, ez a természetes szelekció, a gyenge haljon
meg.
Próbálkoztam
mindenféle módszerrel. A családok összeengedése azért nem jó,
mert általában a kakasok szenvedik meg a nagy társadalmi
közösködést. Mint az ember esetében, mindig kerül egy kakas,
akinek nem elég az ő három felesége és a hozzá való
négyzetméter, veszélyeztetve érzi magát a többi kakastól, noha
nyilvánvaló több nősténnyel nem tud mit kezdeni, mégis támadja,
elpusztítani akarja a többi kakast. S akkor mindenki mindenkit
püföl, szállanak a tollak, a tűzszünet addig tart, amíg a sebek
valamennyire beforrnak.
Végeredményben
igaz azon kevés fürjtartók véleménye, hogy családokban kell
őket tartani, ha egészséges madarakat szeretnénk. Sokkal
nyugodtabbak, szebbek családban a madarak. És a tojás termelés
sem hangulatszerű, hanem számítani lehet a családonkénti három
tojásra naponta.
Nem
őrzik állandóan az élelmes dobozt, nem disznólkodnak vele, mert
ott van, nem kell érte hazudni, csalni, ölni.
Csoportos
tartásban az élelemért örökös a stressz, a harcra készség.
Azon
fürjtartók véleményét, miszerint a természetes szelekció
kiveti a gyengét, nem osztom, mert a tömeges ketrec nem
természetes. Szándékosan konfliktus helyzetbe kényszerítjük a
madár világot.
Hogy
a profi baromfi tenyésztők, akik csupán a hasznot hajtják, mit
mondanak erről, nem érdekel. Bennem már az is lelkiismereti pert
indít, hogy egyáltalán haszonból bezárok néhány élőlényt,
de ha már vagyok ilyen kegyetlen, akkor legalább a detenciós
életükön segítsek.
Tudom,
olcsó vigasz, de van az éremnek a másik oldala, talán pontosan
emiatt, hogy a fürjeimnek enyhítek a fogva tartásuk körülményein,
megmentem a világ rám eső, brutális körülmények közt fogva
tartott madár számának az életén.
Hogy
is mondják a szent bölcsek? Minden nap tedd jobbá a világot.
Hát
nehéz.
A
fürjtartáról, mint vállalkozás lemondtam. A tavasszal közel
nyolcvan madarat eladományoztam, mert ráment a gatyám az élelemre.
Maradtam 30 madárral, amiből három elpusztult. Bánat, stressz,
ki tudja mitől, semmilyen látható jele nem volt.
Egy
pár hónapig két ketrecben voltak összezárva, de az örökös
társadalmi zavargások miatt rendre leválasztottam a családokat,
és visszaállt egy valamiféle csend és béke.
A
20 fürj tyúk kitermeli a napi 15-18 tojást, ez pont elég a
családunknak. Mennyiségben megfelel 3-4 rendes tyúk tojásnak. Ha
a fürjtojás üzleti árát veszem, a piacon a legolcsóbb, 0,4 lej
egy tojás. Egy fürjtojás előállításához 0,12 lej az élelem.
Ilyen arányban nekem megéri, hogy a saját szükségletemet
biztosítsam.
A
nagybani felvevő piac nem ad többet, mint 0,17 lejt egy tojásra,
amiben benne van az áfa is. De még ez sem lenne túl nagy baj, mert
az embernek keményen meg kell dolgoznia a kenyeréért.
A
fürjtartás vállalkozós része ott dugul el konkrétan, amikor az
engedélyeztetést kell megszerezni. Mikor az ember elindul, hogy
hivatalosítsa fürjtartós vállalkozását, kiderül, hogy a fürjes
jóléti társadalom létrehozása egy mese habbal a hivatalos
szervek szerint. Felejtsük el az almos tartást, a családonkénti
szelektálást, mert hivatalosan mindennek inoxból kell lennie,
valójában vissza kényszerül az ember a vasrácsos, tömeges
tartásmódra. Az elhullást százalékban mérik. És nem ez a gond,
hogy ez a százalék mekkora, hanem az a gond, hogy a hullákkal mit
csinálsz. Erre is papír kell.
Az
a része is dugába dőlt, hogy az ember elkezd kiépülni, kliensről
kliensre növeli a vevőkörét, mert az emberiség szabályosan
irtózik minden újtól. Adogattam kóstolóba fürjtojást, amíg nem
szembesültem két konkrét esettel, hogy őszintén
visszautasítottak, nem hittem el, hogy talán meg sem kóstolták az
előbbiek a fürj tojásokat. Én meg aztán nem állok neki senki
fejét teledumálni, hogy így meg úgy a fürj tojás.
A
lényeg az, hogy a fürjtartás megéri mint háztáji foglalkozás.
Megtanultam
tartani őket, azt hiszem felér egy túlélő foglalatossággal.
Tudom,
hogy a társadalom fejlődése nem egy megállítható procedúra,
nem is kell vele foglalkozni. De jöhet még olyan idő, amikor jól
fogna néhány ilyen túlélő „skill”.