Érdekes
filmsorozatot nézek, néhány gondolatot ébresztett bennem,
gondoltam leírom, mielőtt befejezik, illetve elsütik a lényeget.
Mert a jó témájú filmekkel ezek úgy vannak, hogy tálcára
teszik a lényeget, hadd válogasson magának belőle mindenki mint
egy svéd asztalról, aztán a végén bejelentik, hogy a dolog nem
az aminek látszik.
A
feleségem mindig kérdi, miért van ez, hogy a jó filmeket hülyén
fejezik be? Azért, mondom én mindig, mint aki a fejében már sok
filmet lerendezett, mert az emberiség nem tudja megemészteni a
valóságot, az igazságot. Egy hülye befejezés nyitva hagyja a
kérdést a kérdezőnek, akinek meg mindenre megvan a válasza,
annak hülyén kell befejezni a filmet, mert annak mindegy mit hogyan
tálalsz.
Én
meg mint az örökös kérdező, megelégszem a lényeggel. Nem kell
nekem örökösen mindent tükörfényesre lakkozni, látom én a
bútort lakk nélkül is.
Történik
egy fajta elragadtatás, de egy érdekes elragadtatás történik,
mert jók is rosszak is ragadtatnak el. Ez a film dilemmája így
első nekiugrásnak. De megjelenik egy szekta, fehérbe öltözött
emberekkel, egyfolytában szivaroznak, és némán tüntetnek
jelenlétükkel mindenhol. Néhány érthetetlen, agresszív jelenet
közben kiderül, hogy ez a szekta tulajdonképpen azzal foglalkozik,
hogy az elragadtatott személyek után kutatnak és plakátokon közzé
teszik, hogy miféle s kiféle volt. Teszik ezt azon a címen, hogy
emlékeztessék az embereket az elragadtatásra, mert amint telik az
idő, az emberek beletörődnek a szeretteik elvesztésébe, lassan
mindenki új életet kezd, már aki nem dilizik be.
Csak
mellékesen megjegyzem, a filmnek sok rejtői jelenete van, egy
szarvas futkározik értelmetlenül, egy pasas agresszív kutyákat
lődöz le, egy csaj rendszeresen löveti magát, persze golyóálló
mellényel, de bízom benne, hogy mint a Rejtő regényeiben, a végén
mindennek értelme lesz. Ha nem lesz mindennek értelme, akkor
egyszerűen arról van szó, hogy a világ bedilizett. Ez is egy
értelem.
Nekem
a filmből az jut eszembe, hogy valóban az ember felejt.
Beletörődik. Ha élni akar testileg, felveszi a ritmust. Ha
levágják egy fa ágát, új ágat hajt. Mert él. Vegetál.
Felveszi a ritmust amit a Nap, a Föld diktál, amit az ökoszisztéma
diktál.
Belezsibbad
az ember a múltba. Nem látja a jövőt. Elfelejti a reményeket,
hogy a vegetáció fölött van más is, nemcsak a vegetáció.
Érdekes,
mert a szekta nem ezt a reményteljes jövőt akarja emlékeztetni az
emberekben, hanem a veszteségeket. Hogy az ember el ne felejtse a
veszteségeket.
Bármi
legyen a vége a filmnek, végig nézem, mert szeretem a filmeket.
A
magam drámaiságában itt, vagy helyesebben a dramatizációs
filmemben, elgondoltam, hogy az én emlékeztető szektám, aki nem
engedi nekem elfelejteni a múltbeli veszteségeimet, azok az
adósságok.
Ezek
az adósságok jelen vannak életemben mindenféle formában: levél,
telefon, emil, testileg és fölöttem lelkileg, ahogyan látom a
kaszást lengetni a kaszáját.
Ha
el nem leszek ragadtatva, az adósságaim és köztem a választó az
csak a halál. Erre emlékeztetnek engem ezek az adósságok.
A
film címe, „akik maradtak” sokat elmond. Mert akik maradtak,
azok bekapták. Akik el lettek ragadtatva, azok már túl vannak ezen
a bekapáson, de akik maradtak, a film szerint nagyon bekapták.
Ha
nagyon elemezni akarom, hogy nekem mit akar mondani ez a film, akkor
arra tippelek, hogy az élet egy szívás.
De
mégis ott van a kisangyal bennem a nagyördögben, hogy az élet
mégsem szívás.
A
vízszintesre ráhúzom a függőlegest, már megváltoztathatom az
összegnek az előjelét.
De
hogy ezeket a hitelezőket nem ragadtatja el senki?!?!