Eljött
az idő és az most van, hogy fáj a derekam néhány foszni
emelgetésétől. Na de ez már nem az az ejnyebejnye fájás, hogy
majd elmúlik. Ez már az a fájás, ami egy hetes sántítás,
gyógyszer, kenőcs, jajgatás és nem emelés után nem kéne emeljek
semmit. Ez már az a fájás, hogy hiába ülök, hiába állok,
hiába fekszem, a derekam fáj. Borzasztóan.
És
éppen egy faházat készülök összeszerelni.
Ehhez
a redbull már nem elég. Ez már nem redbull kérdés.
Erre
mondaná ez a Sanyi, hogy Tata: bekaptad. Na be.
Azt
mondtam, ha ezentúl irodamunkára leszek csak jó, akkor nagyon
bekaptam, mert a műhelyemben nincs irodás állás.
Habár
ez a román asztalos mind győzköd, hogy neki csak mondjam meg mit
csináljon, és fizet engem. Igen, mondom, az ajánlat jól hangzik,
de miután tönkremegy és elmegy, kinek fogom mondani, hogy mit
csináljon?
Igaz
ez a diszkució hónapokkal ezelőtt volt köztünk, amikor még azt
mondta, hogy egy vállalkozás alapja nem az adózás és a
bürokrácia kérdése, hanem pozitív hozzáállás kérdése.
Bármit mondtam neki, mindenre azt mondta, hogy hozzáállás
kérdése. Hogy negatívan állok hozzá.
Akkoriban
mondtam neki, hogy szerinte az negatív hozzáállás, hogy
belemásztam egy közel százezer eurós tartózásba, csakhogy
műhelyem, és gépem legyen? Nem négyhajtású lóherét vettem,
nem plazmatévéket, nem a központban jó kilátású lakást, hanem
egy kibaszott csirkefarm lepukkant csarnokát, mert hittem a munka
hasznában, szépségében. Szerintem ez pozitív hozzáállás a
javából.
A
negatív véleményem a dolgokról pedig nem az én lelkesedésemtől
vagy nem lelkesedésemtől függ, hanem az adózás és a bürokrácia
kérdésétől függ.
De
miért gondolom én ezt, kérdezte azzal a szokásos balfasz
tekintettel, amivel ezek a pozitívisták szokták feltenni a pozitív
hozzáállásos marketing dumájukat.
Mondom
neki, előbb utóbb eljutsz oda, mint én, mondom neki bizalmasan.
Hogy rájössz, amikor belépsz a megrendelő házába, onnan ő
vezeti a vállalkozásodat, nem te. Ő mondja meg mi, mennyi és
mikor, nem te. Ő mondja meg, mi a jó és mi a szép, nem te. Mert
nála van a pénz. És belemész a játékba, mert nála van a pénz.
A pénz nem probléma nála. Neked probléma. Amíg olcsón dolgozol,
lesz előleg azon a fatális délutánon, amikor éppen elmész
hozzá, hogy lemérd, lerajzold azt amit megálmodott és amit
szerinte te rém olcsón fel tudsz neki szállítani a kilencedik
emeletre. Mert te rendes vagy. És várja három munkás az előleget,
hogy kifizesd a bérüket, vagy éppen megveszed az anyagot egy
másik, rég lejárt határidejű munkára, és ha éppen kapsz egy
kis árengedményt az anyagra, viszel valami aprót haza is. Persze
ez azt jelenti, hogy az anyag szarabb minőségű. De megfordítod,
befordítod, lekened, nem látszik annyira.
Nem
hitt nekem ez a román asztalos, azt mondta, hogy majd meglátom, ő
okosabb lesz. Szivarral a szájában a műhely közepén
kiterpesztett állásban és prédikátori body leanguage styleban, a
fejével kissé felfelé mondja, határozottan: nem fráté, én
megkérem az árát fráté...nem érdekel.
Telt,
múlt az idő, a napokban mind körülöttem sündörög, hogy igazam
volt. Ahogy egy kicsit megemelte az árát valaminek, lemondták a
munkát. Most meg könyörög az előlegért, mert nincs anyagra,
fizukra s benzinre sincs. Öt munkája van elmaradva. Nem lát
kiutat.
Mondtam
neki, addig nem is lesz nekünk nyugalmunk, amíg nem lesz meg a
saját üzletünk, a város központjában, hogy azt áruljunk, amit
tudunk és szeretünk csinálni, hogy amikor a kliens bejön hozzánk,
leveszi a kalapot és templomi csendben és alázatban lépked a
bútorok közt.
De
ez nem fog megtörténni. Mert ehhez legalább százezer euró kéne
startból, amit sosem fogsz viszont látni. Aztán egy csomó
engedély hada, amit aztán egy csomó ellenőrzés fog kísérni,
megannyi büntetéssel. Mert hatalmas a bürokrácia és gyilkos az
adórendszer.
Mondja
ez a román asztalos, hogy akkor sosem lesz nyugalmunk.
Sosem,
biztattam én is. Így halunk meg. Balfaszul.
Hogy
témát váltsunk, mondja nekem, hogy de azért mégis elkezdett
valami működni ebben az országban. A zsusztícia például. Mert
lezárták tíz évre ezt a média mogult. A kommunista besúgót.
Csak elkezd ez az ország működni meglátod, mondja ilyen preacher
módra ez a srác. Lesz azért itt demokrácia. Eljött az ideje.
Mondom
neki, te akkor fog működni ez a zsusztícia, amikor visszakapjuk
nagyapámék vagyonát, amit a kommunisták koboztak el, amikor
kárpótolni fogják apánk politikai fogolyként leült börtönéveit
és amikor bocsánatot kér tőlem az államelnök a parlament utolsó
tagjával egyetemben, hogy minket magyar ajkúakat megkülönböztettek
és megaláztak mindenben, akkor mondom én, hogy eljöhet még az az
idő, amiről azt hiszi, hogy eljött az ideje.
De
ez sem lesz meg.
Aminek
biztos eljött az ideje, az a derék fájás.
Annak
biztos itt az ideje.