Maradjunk annyiban
hogyha leszokok mindenben a rosszat látni és le tudom írni a jót, még találkozunk.
Idegeskedés
Az
emberben van egy ilyen, hogy felfele tekint. Egy magasabb rendűtől
tanulna valamit. Ezért is csodálunk meg néha egy egy példaképnek
látszó valakit. Odaképzeljük a példaértékét, ha nem más.
Nálam
más a helyzet. A példaértéket én lentről merítem. Alámegyek
a példaértékért, noha köztudott, hogy nem szokás egy szint alá
menni. Szokták ezt mondani, hogy azért van egy szint, ami alá nem
szabad menni. És mint esetemben volt már rá példa, néha ez a
minimum szint alá is merítkezem.
Na
nem azért arról a szintről beszélek, hogy lefekszem a mocskos
ember mellé, nekem ilyen élményekre nincs szükség. De hogy meg
akarom érteni ezt az embert, az más.
Nézem
ezt a Józsit. Rájöttem, hogy van egy szint, ami fölé nem akar
emelkedni. Van ezekben a józsikban egy ilyen, hogy egy szint fölé
emelkedni erkölcstelenség volna. Például minden nap megmosdani.
Semmint hetente befűteni a kazánba, hogy legalább egy héten
egyszer jól lefürödjön, inkább elmegy a testvéréhez a blokkba
és ott lefürdik. Pedig én azt a kazánt tíz éve azért szereltem
be, hogy a munkatársaimnak legyen meleg vizük akár napi
használatra is. Hogy berozsdázott, az nem a használattól van,
hanem pontosan a nem használattól.
Hogy
Józsi azért kezd kifehéredni és lassan már a tehénszag sem
érzik rajta, talán a fűrészpor egy sajátos és általam még nem
ismert tulajdonságának köszönhető.
Aztán
eszembe jutott, hogy ez a Józsi nekem tanítványom volt a
szakiskolában. Nem volt egy lángelme, már akkor is fukarkodott a
mozdulatokkal, de legalább őszinte volt. Nem mímelte a munkát.
Hogy,
hogy nem, de ma nálam itt alapember. Józsi a főfestő, a
főcsiszoló és a fő segéd. És a fő beszélgető partnerem.
Rájöttem,
hogy ezekkel a józsikkal az embernek nem szabad idegeskedni. És ha
az ember rájön erre, hogy nem szabad miattuk idegeskedni, rájön,
hogy sok mindenért nem érdemes idegeskedni.
Például
elnézem, amint derekát fájlalva hosszú húsz perceket ül és
messzenézőn, teljes nyugalomban szívja a szivarát. Teljesen
nyugodt, elmélyült messzenézésben szívja a szivarát. Nem
idegeskedik. De miért is tenné? Semmije sincs. De gondja sincs,
hogy semmije nincs. Éppen ezért gondja sincs.
Azt
mondtam ennek a Józsinak, kivel itt jó nagyokat versenyzünk, hogy
kinek mije fáj jobban, hogy nem bánom a biológiai ritmusát, mert
én nem szólok bele a biológiába, ha elfogadja, hogy annyit adok,
amennyit megér nekem ez a ritmus. Ő ezért sem idegeskedik. Úgy jó
minden ahogy van. Mert azt mondta, hogy nem kell fél ötkor kelnie,
nem kell este tizenegykor befejezni a tehénfejést, és többet kap,
mint napjában egy pakk szivar ára.
Ebben
kiegyeztünk. Pont ezért itt minden nagy boldogságban zajlik. Senki
nem ideges, nem hajt, mert más nincs aki idegeskedjen vagy hajtson,
és ha erre ez a Józsi képtelen, én nem fogok itt egyedül
idegeskedni meg hajtani.
Na
de most az is igaz, be kell látnom, hogy a józsiknál értelmesebb
emberek nem érnek rá mondjuk nálam főfestőknek lenni. Meg
főcsiszolóknak sem. Egy azért, mert értelmesebbek annál, hogy
főfestők legyenek. Kettő azért, mert azért ennyire alá, ez a
szint alá azért nem illik adni, legfeljebb egy egzotikus aláutazás
alkalmával egyszer kétszer, de nem állandóan. Ezt is értem. És
tökéletesen egyet tudok érteni ezzel a világ szemlélettel.
Mert
amíg van más út, ha nem muszáj, nem kell egy adott szint alá
süllyedni.
Ezért
kell nekem ezt a Józsit megértenem és elfogadni, mert így
szintalattian is, de ő az egyetlen per moment, aki elviseli az én
felsőbbrendű allűrjeimet.
És
ez egy ember részéről nagy dolog.
A
világ tele van ilyen józsikkal. De akik megértsék ezeket a
józsikat, talán kevesebb, mint hinnénk. Pedig ha többen lennénk
ilyenek, ez a világ sem lenne tele idegeskedéssel és hajtással.
Mert
például azt mondják ezek a pozitív szemléletesek, hogy van ez a
mega összeesküvés, ami a buta népek kiirtásáról szól, sőt
ezeknek a buta népeknek a genetikai állományuk elpusztítása a
cél, hogy csak egy adott, okos genetikai szál éljen tovább. És
akkor azt mondják ezek a pozitivisták, tíz tételben
meghatározzák, mely az a tíz pozitív cselekedet, mellyel el lehet
kerülni ezeknek a bilderbergesek genetikai pusztítását. Hogy
biokert, nem szénsavas víz, ne oltsák a gyerekeket, kendőbe
bugyolálva hátra dobni a gyereket (valószínű míg térdig
gázolnak a rízs mocsarakban), és ilyenek. Mert hogy ezek a
gonoszok mire nem vetemülnek, hogy mindezen dolgokon ontják a
pusztító mérget, és a sok buta ember bemegy a bevásárlóba és
mindezt megveszi. És bele fog halni. Tehát ha belegondol az ember,
lehet ebben valami igazság.
De
ugyanez a pozitivista gáska (banda), a képem elé tolja az éhező
afrikai gyerekek képét (kiknek szülei nem akarnak gyarmatként
élni) és azt mondja, látod mire képes a te kapitalizmusod? És
még ebben is igazuk lehet, hogy az én jólétem, hogy az én
vágyaim miatt éheznek azok a szerencsétlenek, akik a józsik
szintjére még álmodni sem mernek.
De
amin én sokat gondolkodtam az az, hogy ha mindenkinek élni kell
ezen a világon, mindenkinek joga van az élethez ezen a világon, és
nem használunk GMO termékeket, mivel lakatjuk jól azokat az éhező
gyermekeket? Erre is kell gondolni. Mert szép az a prédikáció a
szeretetről, az esélyegyenlőségről, a mindenki emberről, nincs
genetikailag alattvaló egyedről, de mivel tömsz be ennyi szájat?
Mert ha kivágsz egy fát, hogy termőfölded legyen, jön szaladva
ez a pozitívista, hogy sír a Föld. Ha pedig egy hektárra nézve
felpumpálnád a termést, jön ez a pozitivista, hogy megjátszod
az istent. S akkor valójában mit érnek azok a nagy pozitív dumák,
ha nincs mivel betömd az éhezőnek a száját?
Ki
vonná meg gyermekétől a gmo-s kenyeret, ha az csak egy napig is
éltetné még legalább?
Talán
túlontúl idegesíti magát a pozitivista. Talán el kellene
fogadnia, hogy ezentúl kevesebbet fogunk élni. Sokan lettünk,
leszünk még többen is, el kell fogadni, hogy más is ember, ő is
élni akar, ha keveset is, de amennyit.
Hogy
sír a Föld? Sír mindenki. Mikor nem bírja, majd kiönti a bilit.
Sokan meghalunk. És mivan? Mitől félünk?
Az
emberiség úton van. Valószínű egy szint alá nem lesz képes
menni, mint ahogy egy szint fölé sem lesz képes. Biokertet sem
lesz képes mindenki művelni. Mert kevés embernek lesz nyugdíja,
ami mellett elbioskodhat a kertjében.
Ha
Józsira nézek, azt tanulom tőle, hogy nincs értelme idegeskedni.
A kör
A
kör közepén állok. És nézem amint szépen bezárul ez a kör.
Még én is rajzolom ezeket a bezáródó köröket. Hiába ágálok,
a körök be szoktak zárulni. Mondjuk ez nem is gond, az ember
tapasztalatból tudja, hogy egy körnek előbb utóbb be kell
zárulnia, sőt, én szeretem látni ezeknek a köröknek a határait.
Legalábbis remélem, hogy valamennyit belátok ebből a körhatárból.
Az
ember akármennyit ágál, a körök csak bezáródnak, s ezeket a
feszt záródásokat nevezzük mi ördögi köröknek. Hogy
bármennyit rajzolunk, előbb utóbb egy kört rajzolunk magunk köré.
Egy zárt kört.
Mert
nézem én azt a fillungot, a betétet, vagy a töbliát, ahogy
románosan keverjük és elgondolkodom, hogy minek kell annak mind a
két felén olyan mintásnak, bemartnak lennie? A szakma azt mondja,
hogy azért, mert az ajtónak mind a két fele egyformán látszik.
Ezért a fillung, betét vagy töblia mindkét felén a széleket
egyformán be kell marni, sőt emiatt az ajtóba ezeket a betéteket
nútosan kell betenni, amikor az ajtókeret össze jön szerelve, hogy
mindkét felén a keret ugyanúgy nézzen ki. Azaz ne legyen
belécezve, ahogy a gagyi asztalosok csinálják.
Nézem
ezt a dolgot és elgondolkodom, hogy szakmai életem első éveiben
ezt a formulát szentül betartottam én is. Hogy mindegy honnan
nézi az ember, az ajtónak mindkét fele ugyanolyan kell legyen.
Nincs olyan, hogy ajtó eleje és háta.
Nézem
és elgondolkodom, hogy ha a szakma is ezt mondja, akkor én miért
is kanyarodtam el ettől a szentségtől? Mi jogon döntöm én el,
hogy melyik az ember arcrésze vagy a seggrésze? Hogy jövök én,
hogy az ajtónak van eleje és háta? Mert van egy olyan szakmai
követelmény, miszerint a szakma a megrendelőért van, nem
önmagáért a szakmáért.
A
betéteket én utólag teszem be a falcos keretbe, flájszra,
pontosra bevágva és egyszerű léccel bezárva. Mintát ha marok,
csakis az ajtó elejére eső éleibe marok, de ha nem kérik
speciel, a betétet meghagyom olyan vastagon, minta nélkül. Azon az
elven, hogy városi paraszt a megrendelő vagy nem városi paraszt,
marok vagy nem marok mintát a töbliába.
Teszem
azért, mert az ajtót én egy funkcionális dolognak tartom,
amelyiknek igenis van eleje és háta, az eleje mindig a hidegre néz,
a háta a meleget tartja. Ehhez viszonyulva veszem figyelembe a fa
görbülési hajlamait. Mielőtt még elkezdem kifúrni, csapolni az
ajtó elemeit, megnézem a fa mit akar, merre fog görbülni. Hogy a
keret időben ne rogyadozzon, mondjuk nagytatáról unokára, a
betéteket szorosan illesztem be a keretbe, hogy ezáltal a betét ne
csak egy díszítő elem legyen, hanem összetartó ereje legyen.
Szorosan kötődik az egységhez, átvesz a keret feszültségéből.
Hogy vékony léccel zárom a táblát, olyan mikor egy gyülekezetben
megbotránkoznak a hívek, ha valakit cigizni kapnak el, mintha az
egyébként pótolhatatlan embernek ez lenne a kapitális bűne. Mert
a bezáró betét lécnek az a pótolhatatlan fontos dolga, hogy ha
valamiért kiöregszik a betét, egyszerűen ki lehet azt cserélni,
nem kell az egész ajtót cserélni vagy trancsírozni azért.
Ezeket
a hasznos dolgokat nehéz elmondani a kedves megrendelőnek, aki
mikor meglát egy szakmai tökéletességben virító ajtót,
egyértelműen azt mondja, hogy lehet van abban valami amit mondok,
de a másik ajtó szebb, kellemesebb és akárhonnan nézi az ember,
az: ajtó, nincs eleje se háta és olyan nincs, hogy egy jó ajtó
görbül, mert egy jó ajtó nem görbül.
Azaz,
az erdőben nincs kiszáradt fa.
És
akkor ugyanoda jutok vissza, hogy szakmai ajtót kell csináljak,
akkor is ha nem értem, miért nem értik, hogy az ajtónak van eleje
és háta, attól még ajtó, ha nem mindkét fele ugyanolyan, mint
ahogy az embernek sincs mindkét felén arc is, segg is, mégis
ember.
Hiába
nézem ezeket a kommersz fillungozásokat itt rosszallóan, mert az
emberiség kizárólag a kommersz törvényeivel lát, viszont az is
igaz, hogy a kommersz rájött, hogy mi kell az emberiségnek. Szó
sincs arról, hogy a kommersz valamit rá akar erőltetni az
emberiségre, hanem arról van szó, hogy a kommersz megtalálta az
emberi ízlés anyaszentegyházát.
Ez
ilyen egyszerű.
És
így záródnak be a körök. Kommersz világnak kommersz ajtó.
Hiába filózom körbe a dolgokat, mert ha kell papírból csinálják
meg azt az egyformaoldalú ajtót, csakhogy ne legyen igazam. A Föld
is hiába gömbölyű, mert az is csak egy kört zár be. Minden egy
körben zajlik.
Nincs
is ezzel baj. Így jó. Csak néha ezen elgondolkodom. Ennyi.
Toxikus elem
Elgondolkodtató
azért, hogy van benne valami igazság.
Azt
mondják, hogy a negatív dolgokkal foglalkozó emberek lehúzzák a
többiek kedvét a jó dolgoktól. Konkrétan, ha valaki meglátja a
dolgok rossz oldalát és azt hangsúlyozni szeretné, ez a valaki a
többiek szemében, életében, értve vagy nem, de a toxikus elem. A
rothadt alma magyarán, az egyébként egészséges almák közt.
A
sikeres vállalkozók zöme ezzel számol le leghamarabb, hogy
eltávolítja életéből, útjából a toxikus elemeket, embereket,
akadályokat. Magyarán, ha sikeres akarsz lenni, az olyan toxikus
elemeket, mint például az emberi empátia, megértés, szeretet,
segítőkészség, ésígytovább, ki kell vetni, mert a
vállalkozásban ezek az elemek nem hoznak profitot, azaz toxikusak a
profitra nézve. Mondván: előre nézünk, nem gondolunk a rosszra,
lépésről lépésre haladva építkezünk. És előre néz, nem
gondol a rosszra (szegénység, nyomor, genetikai örökség,
lúzerség, predestináció, ésatöbbi...), lépésről lépésre
haladva építkezik. Megfogja a pozitív oldalát a dolgoknak,
miszerint: siker, növekedés, elismerés. Ezért használja a
bevált módszereket: kamu, sumák, hanta, félrebeszélés,
furakodás, kitúrás ésatöbbi.
Mindezt
frissen borotválva, jól fésülten, nyakkendősen, bizakodó
műmosollyal.
A
jóhiszemű, káros szenvedélyektől (igazság, valóság
felismerése) mentes alkat ezekre mind vevő. Ezeknek szól a
marketing.
Aki
nem dől be a marketingnek, az a toxikus elem. De tényleg. A sikeres
vállalkozó szemében az aki átlát a szitán, az valóban a
toxikus elem. Aki a reklám és a marketing mögött csak a
sumákságot, a munka nélküli meggazdagodás legocsmányabb módját
fedezi fel és nem a "valós és hasznos" termékeket illetve
szolgáltatásokat.
A
statisztikák kimutatják, hogy valóban az emberek hinni akarnak a
jóban. És hiszik, hogyha nem vesznek tudomást a rosszról, az
nincs is. Aki azt mondja, hogy van a rossz, az a toxikus elem a
társadalomban.
Ha
az ember a jóra koncentrál és csak a jóról beszél, a
környezetében az emberek is a jó fele irányulnak. Ebben is sok
igazság van. Feltéve ha mind barmok volnánk.
Igen,
felfedezem személyemben a toxikus elemet, ami a társadalomra nézve
a sötétséget hirdetem. Hisz kevés aranyat tudtam eddig kimosni a
mocsárból, valóban nincs sok amit fel tudnék mutatni. Valahol egy
Józsis -féle mutáns vagyok, aki mutánssága miatt bevállalja a
toxikus elem szerepét.
Ezért
tudok megbocsátani Józsinak. Meg a tehenésznek. Mert szándékuk
tiszta arannyal van kikövezve. Nekem kell a pisiszagot másként
értelmezni, nekem kell elfogadni a toxikomán lelkületet.
A
társadalom nem tud szembe nézni velük. Én igen. Mert én
toxikumban fürdök „all night long”....(hogy ilyen beach hangon
legyek).
Persze,
van aki nem tud felemelkedni egy egy toxikus fürdő után. Lelke
szanaszét fekszik, kimerülve, mintha a sátánfajzatjai
mozdonyként vágták volna földhöz. De én hamar összeszedem
magam. És elkezdek számolni. Fejben, hogy papírt se kelljen
pazarolni rá. Pedig van itt néhány félig elhasznált füzet meg
lap, némely több mint ötven éves. Minek is tartom?
Elkezdtem
fejben számolni, hogy a fiam osztályából majdnem mindenki, de ne
essek túlzásba, mondjuk a fele ki itt, ki ott nyaral, görög
tenger, Magyarország, Ausztria, ésatöbbi, ugye mi is jó
kispolgárosan kigyúrtunk egy hitelkártyás tengerezést, amit be
kell valljak, hogy egy kicsit meguntunk.
Nos,
ez a hitelkártyás idehazai kispolgáros tengerezés belejött egy
háromezer lejbe. A külföldön tengerezők nem ússzák meg
ennyiből, de legyen az övék is háromezer. Legyen a tizennégyből
hét ilyen háromezres. Az húszezer. Húszezer lej.
Toxinokkal
tele fejemben elgondolkodtam egyet. Hogy mi szülők azon a címen,
hogy a gyerekek jól érezzék magukat, ezt a húszast beleverjük
egy egyhetes együttlétbe (úgymond), hogy a család fogalmát egy
kicsit vastagabb ceruzával retusáljuk. Ha nem más, erre az egy
hétre.
Sosem
felejtem el a gyerekek megdöbbent arcát, amikor azt mondta a tanci,
hogy na akkor ennyi volt, vége, itt a vakáció. Szevasz tavasz.
Csóró kölykök nem tudták megmagyarázni, hogy mi az amit nem
értettek, de én igen. Én azt értettem ki a döbbenetükből, hogy
jó, nincs több tanuláskényszer, de akkor mi lesz velünk? Jön az
a nagy, irdatlan nyári unatkozás?
Igen
gyerekek, jön az a nagy nyári unatkozás.
Tévé?
Számítógép? Tabletta?
Jaj
neeeem! Pattog a csinos aranyalma, az én gyermekem nem tévézik,
nem számítózik, nem tablettázik. Így a megtisztult lelkű
anyuka. Nem? Akkor honnan tudja az új mod pack-ok letöltési
helyeit a Minecrafthoz? Csak kérdem.
Előzetes
piacfelmérést mérve, rákérdeztem a fiamra, hogy ha lenne egy
ilyen nyári programajánlat az iskolában, hogy játék,
kézművesség, sport, sétálás, közös filmnézés, beszélgetések
ésígytovább, hogy érdekelné e őt?
Szája
a füléig vigyorodott és boldogan igent bólintott. Hogyha nem kell
tanulni, bármikor, bármennyit.
Mondja
ez a Sanyi barátom, hogy a fiát viheti ilyen nyári óvodába, napi
húsz lejért. Játszás, kaja, alvás, játszás. Hogy van ilyen.
Hogy napi húsz lejért.
S
akkor elkezdtem itt fejben számolni, hogy van kérem szépen a két
negyedik osztályban összesen harminc gyerek. És ebből hétnek s
szülei egy hétbe belevertek minimórum húsz-ezret. És azt
mondjuk, hogy az iskola nem csinál nyári programot a gyerekeknek,
mert nincs fond.
Most
hogy mondjam? Ha ezt a húszezret letennénk egy rakásra és azt
mondjuk az iskolának, hogy tessék nekünk egy nyári programot
ajánlani a gyermekeknek, én nem hiszem, hogy az iskolában nem
kerül tanár, vagy nem tudnának szerezni erre alkalmas embereket,
akik egy nyári programot le tudnának szervezni ebből a pénzből.
Most
nézzük csak a tényeket.
Amikor
azt mondom, hogy az iskola így nem jó, akkor egy rothadt alma
vagyok az egészségesek közt. A toxikus elem. Rámutatok a bajra,
azt mondják, hogy negatívista vagyok. A pozitív szüzkurvaság
lendületét szegem.
De
ha azt mondom tegyük össze a lóvét és oldjuk meg a gyermekeink
nyarát, hogy minimalizáljuk a gépezést, tévét s ilyeneket, na
erre mit mondanának a nagyokosok? Mert hol itt a toxikus elem?
Nem
e az a toxikus, hogy nem akarnak ezek tudomást venni a nagy bajról?
Nem e toxikomán az olyan, akinek a megoldást is benyújtják, de
nem akar tudomást venni arról, hogy tulajdonképpen az egész világ
egy toxikus mocsár?
Mihez
viszonyítjuk a jót? Ha nem a rosszhoz?
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)