Miért
van az, hogy az ember mindig irreális, megvalósíthatatlan dolgok
elé néz? Mert visszatérve az Életiskolára, hogy a tanulás és
tapasztalás nem ismer vakációt, hanem egész évben, reggeltől
estig a gyermek bármit csinál, abból tanul, tapasztal. Hozzáteszem
azt is, hogy a felnőtt élete is egy reggeltől estig, egész évben
való tanulás és tapasztalás.
Hát
ha valaki, akkor én már nagyon rég életiskolás vagyok. Mert én
már rég felhagytam a mai viszonylatba vett hagyományos, bevett
tanulási módszerrel, rajtam a modern iskola nem fogott ki.
Egymáshoz nem sok közünk volt, annyira, hogy muszáj volt nekem
átpréselődni rajta, és hála az úgynevezett „gyenge”
iskolának, hogy viszonylag békésen úsztuk meg mindketten: iskola
és én. Én mindig is tudtam, hogy az iskolának nincs sok köze az
élethez. A fiam is azt mondta a tegnap, hogy te apa, miféle románt
tanulunk mi, hogy a román rajzfilmekből semmit sem értek? Mikor
tanulunk olyan dolgot románból, amit az utcán lehet hallani,
nemcsak a román tankönyvben? És angolból is mikor tanulunk már
olyant, ami a filmekben van?
És
igaza van. Mert tanulják azt románból, hogy van him és nőnemű
alakja a szavaknak, de nem tud négy év után sem kérni egy
hamburgert a sarki hamburgeresnél.
Ha
elgondolom, hogy mindent amit tanultam az úgynevezett asztalos
szakmámban, azt tulajdonképpen innen-onnan megfigyelés és
következtetés útján sajátítottam el, mert kimondottan mentorom
nem volt ezirányban, és ha elgondolom, hogy rugós székeket eddig
nem javítottam, most szembesültem azzal, hogy egy rugó el volt
törve, ahhoz, hogy kicseréljem, le kellett vágnom az összes
kötelet, más rugót odavarrni és szépen kikötni a rugókat,
akkor azt mondom, hogy ez is életiskola. Mivel az életiskolában
szedtem fel minden tudást és tapasztalást, a rugó kötést is
életiskolás módszerrel sajátítottam el két óra alatt. És
mivel a rugós székeket teljesen másképpen kárpitozzák, mint
amikor a vásznat csak a szék alján összeszegezed, amikor
nekifogtam, azt mondtam, ez nem fog menni, felhívom a kárpitost,
csessze meg a rugós kárpitját. De ugyan miből tudnám megfizetni
a kárpitos aranyárba mért aranykezét? Nyolc órát bénáztam az
első székkel, elszartam egy darab anyagot, legalább kétszáz
szeget, viszont a hatodik széket már egy óra alatt szalonképessé
tudtam átadni. Miért? Nem azért, mert ezermester vagyok, hanem
azért, mert a tanulást életiskolásan végeztem. Amikor az ember
az életből merít, sokkal komplexebb energiákból merhet, mint
amire egy tantárgy utal.
Az
is életiskolás feladat, hogy most akkor a politúrozást is meg kell
tanulnom, mert nincs a környéken, aki a román németnek a bútorját
politúrozza. Mert végül megadtam magam, jó, ezt is megtanulom.
Őszintén
bevallva, az is életiskolás tanulás, hogy ez a Hintalan a
hivatalos iskolán kívüli tapasztalást, az életben való
tapasztalást iskolai rangra emelte, sőt annál fontosabbnak tartja,
ad azért az embernek egy önbiztonságot, mert ha képes voltam
magamtól megtanulni sok mindent, mitől ne tudnék egyebeket is? És
ha az ember ezeket fokozza, kiterjeszti, tudatosítja, önként
vállal be új tanulnivalókat. Az életiskola kinyit olyan
fejezeteket, olyan rálátást ad, amit a hivatalos iskola bezár.
Talán
ésszel nem lehet megmagyarázni, de ha az ösztönre és az
életiskolában kifinomult ösztönre hangolódásra bízom magam,
talán megmagyarázhatók az én fürjes kísérleteim, a kerti
törekvéseim, és a tetőbeépítéses melegház fixem. Mert tudom,
hogy ésszel marhaság amit csinálok, a számok nem jók. Olyan
világban élünk, ahol a számok érnek valamit. Nem az álmok.
Álmokkal nem tudunk fizetni. S akkor miért kergetem az álmokat?
Mert valami tudja bennem, hogy ez lesz a jövő? De hol van a
túllelkesedés és a megvalósítható határa?
Veszélyes
dolog azért ebben az életben jelen lenni, mint aki az életből
merítve akar tanulni és aképpen cselekedni. Mert az emberi adó és
jogrendszer nem az élet élhetőségéről szól, hanem személyes
hatalomról. Az emberi képzeletnek ez szab határt, hogy a jog és
az adó megmondja konkrétan, hogy csak számokkal kifejezhető
álmokat léptethetsz életbe.
A
törvény, illetve a jog és adó összessége azt mondja, hogy ha
van három jácintod, két fürjed, az oké, álmodozhatsz. De ha van
már egy kutyád, tessék ebadót fizetni. Ha van már ezer jácintod,
ahhoz tessék vállalatot működtetni és bizonyítsd be, hogy a
munkásodnak mindenféle normák szerinti munkakört biztosítasz. Ha
emellé van még ezer fürjed, tessék megszerezni azt az ISO-t,
amivel a tojást eladhatod a kereskedelemben. És így tovább. A
munkás jön felbuzdulva az európai normáktól, hogy na adod
ugyanazt, vagy ha nem megyek Brüsszelbe hagymát szedni? Hát nem,
inkább menj hagymát szedni. Mert az életiskolámban azt tanultam,
hogy annyit tudok a magaménak tekinteni ebben az életben, amennyit
le tudok pisilni.
Arnold
Schwarzenegger azt mondta: merj álmodni, kövesd az álmodat.
Hintalan László azt mondja: meríts az életből tudást,
tapasztalást.
Én
azt mondom: Ki tudja, talán a gyermekeinknek jók lesznek ezek a
törekvések. Meríts az életből és kövesd az álmaidat. Még jól
is hangzik...