Anyukám
anyukája néhány évig nálunk lakott, szipirtyó volt nagyon, sok
szart kevert, mégis igyekeztem tisztelettel viselkedni vele szemben.
Mindig odaállt a szobaajtó küszöbére és minket suhancokat
nézett, és ha zene szólt, mindig azt mondta: „micunáj...”.
Persze undorral nézett minket. Hogy micsa bűnös zenét hallgatunk,
ez a „micunáj” valami refrén lehetett „me tonight...” vagy
valami ilyesmi. Az öreglány baptista volt ő is, de közben
lottózott szenvedélyesen, álmot fejtett, meg nagyon szerette a
szerelmes regényeket. Neki is fogott írni egy ilyen szerelmes
regényt, itt van nálam, érdekes, hogy a mi családunk volt az
egész nagy famíliából a legbalfaszabb, az élhetetlen, mégis
hozzánk kerültek az iratok, emlékek, cetlik, képek. Azóta
mindenki elvándorolt, talán két unokatestvérem él népes
családjával Kolozsváron, kikkel nem szívesen tartottam
kapcsolatot, mert alkoholisták. És mikor hozzánk jöttek, valami
mindig eltűnt a házból.
Na
ez a nagymamám kérdezte mindig, hogy na mit álmodtál. Erotikus
álmaimat fix hogy nem mondtam el neki, de volt néhány számomra
érthetetlen álom, melyek elég sokszor visszatértek. Na ezeket
elmondtam nagyanyámnak. Megfejtései mindig érdekesek voltak. De
honnan, honnan nem szedte ki őket, nyomta a szöveget, mintha
olvasná. S akkor minden álomfejtés után, volt neki egy ilyen
rózsaszínű műanyag bonbon szelencéje, és abba bele volt vágva
egy csomó egy szer egy centis cetlicske és azon mindegyiken volt
egy bibliai igevers, na onnan kellett húznom egy sors igeverset. S
akkor az az ige, mint az Úr üzenete nekem arra az álomfejtésre.
Na
így szocializáltam én az öregasszonnyal, noha hülyeségnek
találtam már akkor is az ilyesmiket, néhány dolgot azért
próbáltam megérteni. Nem azt próbáltam megérteni, hogy mi az
igazság a dolgokban, hanem mi hajtja éppen azt a baromságot? Hol a
gyökere, hol a motivációja és mi akar lenni az eredménye?
Egyszer
mondom ennek a nagyanyámnak, hogy mély vízről álmodtam, a tó
feneke tisztán látszott, tele volt szeméttel, a víz teljesen
tiszta volt, szédültem a látványtól. Mivel ez az álom elég
gyakran jött vissza, gondoltam elmondom neki.
Igen,
mondta a nagyanyám. Átlátsz a zavaroson, meglátod a hatalmas
igazságot, hogy még te is beleszédülsz tőle. Ez az álom
megfejtése. Kihúzunk egy cetlit, mely odavezet, hogy ne félj fiam,
mert az Úr mindvégig kísérni fogja lépteidet.
Na
volt egy pár ilyen sztori.
Miért
jut ez ma eszembe?
Mert
meg szeretném kérdezni nagyanyámtól, hogy mit jelentenek a
lépcsők, az olyan lépcsők, melyek vékony lécekből vannak
csinálva, inognak, recsegnek, félelmetes magasságokba vezetnek,
muszáj nekem azokon felmenni, senki sem fél csak én? Meg utána
venni a bonbonos szelencét és húzni belőle egy „neféljfiam”
cetlit.
Ezek
az álmok visszatérőek. Az épület mindig régi, erős, kemény
falakkal, de a lépcsők, a lépcsőházak mind új lécekből vannak
eszkabálva és borzalmasan veszélyesek. Mások vígan szaladnak
rajtuk, inog, mozog minden, nem törődnek, de engem a frász öl még
álomban is.
Erotikus
álmaimat megértem, sosincs finalitása a dolgoknak, de lehet, hogy
jó ez, mert a lépcsős álmoknak sincs végük, sosem esek le
azokról a lépcsőkről.
Valamit
valamiért.