És
lőn a kapa ideje. Az ember fiai nekitámaszkodva a kapa nyelének
vitatkozának a szivárvány színei felett, melyet az Úr feszített
ki az égre mint egy nyilat jeléül annak, hogy talán kemény dolog
volt özönvíz által elpusztítani a nemválasztott népeket. Mint
egy bocsánatkérés, egy új szövetség, egy ígéret az Úr által,
mint ahogy a mintiai asztalos újra és mindig újra megbocsájt
neveletlen, ráragadt kóbor kutyáinak, kirajzolá az Úr a
szivárványt az égre, hogy az új világ ne csak ama kapa munkában
bővelkedjen, hanem mint egy zene a szemnek és léleknek az égre
legyen vala pecsételve az Úr jelenléte.
És
lőn, hogy a burján elszaporoda vala és emberünk fiai még mindig
a szivárvány színein vitatkoznak vala. Tátott szájjal várák
ama istenes katarzist, mely csodaképpen megoldja, hogy kapa nélkül
teremjen a betevő falat, mondván: szükség nekünk eligazítani a
szivárvány színskáláját.
Elszégyellé
azért magát az Úr és felitatá a szivárvány színeit a tűző
nap melegével, hogy az ember fiainak ne legyen min vitatkozni. Hátha
így munkához látnak.
De
bizony látá Isten, hogy az ember fiai nem szűnnek meg az égre
tekinteni, ujjal mutogatván, hogy ott volt vala a szivárvány,
mindegyik más színbe festve le azt.
Elmúla
azért a kapa ideje, a burjánok elhatalmasodának az Úr
szántóföldjein.
Nézék
azért az ember fiai a szántóföldeken elhatalmasodott burjánokat
és kémlelék az eget egy új szövetség reményében és várák
az istenes megélést.
Az
istenes megélés pedig nem jön vala, mert hiába adta volta az
Isten a tavaszi meleget, esőt, fényt, szerelmet, az ember fiai
ebből mit sem láttak, mit sem éltek meg.
Azóta
is keseregnek az ember fiai nem adván az igazságukból semmit,
mondván: a búza, a kukorica termése nem munka eredménye, hanem a
lelki élmény tisztasága.
És
várának az ember fiai a lelkek tisztulására, menvén ez a várás
apáról fiúra és így lőn ama nagy nemzet, kik csak mindig sírva
várának, hogy a szivárvány színei újra az égre rajzolódjanak.
Mondá
pedig az Úr: minden nemzet válasszon magának élet stílust és
aszerint éljen. Ki kard által harcol, kardtól haljon meg, ki munka
által harcol, munka által haljon meg, ki a szivárvány színeit
lesve, a szivárvány színeit lesve haljon meg.
Hogy
legyen meg az ember fiainak is az akarata.
És
így lőn.
Mert
rájöve az Úr is arra, hogy a szivárvány lesésben ő is lúdas.
Mert volt vala, hogy Márta behívta magukhoz ezt a Jézust, ki az
Úrnak ama Fia, hogy megvendégelje. Erre Mária a jobb részt
választván a möster lábaihoz ülve hegyi beszédeket hallgata
füle élvezetére. Tetszett vala a hallgatóság a fiatal embernek.
Mikor pedig meghala ama Lázár, kiért Jézus sírva fakadt, Mária
otthon gubbaszta vala, míg Márta Jézus elébe méne mert hitt
Benne.
De
ez a dolog valamennyire rejtve maradt vala az írásokban, mert a
szivárvány színein vitatkozó farizeusok a maguk igazolására
eltussolák az új szövetség igazi hivatását: a megbánást, a
bocsánatot, az újjászületést és a munka örömét, mondván: ez
a dolog katarzis kérdése, amit hegyen lesve kell megélni, nem
egyértelműen az élet ajándéka, gyümölcse, mindenkinek, kivétel
nélkül.
És
így vala, hogy az emberek idejét, energiáját és figyelmét
lefoglalják a katarzis keresések, emiatt frusztráltan néznek hol
jobbra, hol balra, sehonnan nem jön egyértelmű válasz, közben
ügyesebb, talpraesettebb népek jönnek és helyettük kikapálják
a hasznot a földjeikből, s lassan az égre néző hivatalosok még
napszámba sem mehetnek a saját földjeikre dolgozni, mert akkora
bennük a katarzis, hogy csuda. Így jönnek szóba a nem hivatalosok
a bálba.
És
lőn, hogy az ember fiai keresék a boldogságot nyugaton, de ott
büdös vala a munkától, így most keleten keresik, hol büdös a
nem munkától.
A
sok vizek lefolynak egyszer a Dunán, de az ember fiai sosem fognak
feladni a Mária választotta jobb helyről, a möster lábainál
hegyibeszédeket a fül viszketése szerint hallgatni. Csak aztán
legyen egy dolgos Márta, aki elébe megy hittel az Úr elé, míg
otthon mindenki rinyál.