Egy magyarországi ismerősöm véleményemet kérte egy cikk kommentje kapcsán. Nem találom érdemesnek a cikket belinkelni, mert a válaszom nem kimondottan róla szól, inkább arról, hogy miért nem ítélkezem felette, noha mégis megteszem talán...de hát a fene tudja manapság hogy fogalmazzon az ember... ezt írtam neki:
"Szia. Elolvastam. Mostanában nincs türelmem ebben a témában sem olvasni
sem hozzászólni, mert rájöttem, hogy semmit sem értek semmiből. Egy
biztos, a nagy magyarság hullám ami hömpölyög manapság nálunk is,
elvette a kedvemet a magyar zene hallgatásától, pedig nálam a műhelyben
örökké csak magyar zene szólt, de valamiért befagyott ez a vágyam.
Nagyon bánatos vagyok ezért és éppen azért szándékosan kivágtam
mindenféle olyan hírportált a facebook oldalamról, mely valamely szinten
nemzeti politikázik, kivágtam azokat is, akik sűrűn osztották a
politikai nézeteket. Abban a reményben, hogy visszanyerem a saját
magyarság étvágyamat.
Azért is vagyok szomorú ami az erdélyi magyar
sorsunkat érinti, hogy sokan képesek nyíltan feleslegesen sértegetni, de
senki egy normális gazdasági projektet nem mutatott be ami nemcsak a
politikai mozgalmakat tolja előre, hanem a kis emberek mindennapi életét
is.
Kell a székelynek az autonómia, de fogalma sincs hogyan lesz az
első nap az autonómia után. Az lesz, hogy a helyi kiskirályok még
nagyobb hatalomra fognak jutni, hatalmas uzsorabandák fognak még jobban
felfejlődni, az egyházakkal karöltve, mert legtöbb egyházi híresség
benne van nyakig úgy a politikában, mint a pénzvilágban.
Nem látom a belülről, alulról való építkezést, a reális gazdasági pezsgést. Minden felülről van irányítva.
Sorolni
lehet a dolgokat. Valahogy ettől lőtávolban szeretnék lenni, egyébként
egy messze szórvány településen, ahol nemlétezően kisebbség vagyok,
teljesen más prioritásaim vannak, mint beleszólni a tömbmagyarságban
élők problémájába.
Egyébként nekem a kommunista rendszerben sok
pozitív élményem volt ami a magyarországi Erdély szeretetét jelenti, sok
magyarországi ismerősöm volt, aki sokat rizikózva átjöttek hozzánk,
könyveket, zenéket csempészve át, néha kolbásszal, vajjal fűszerezve.
Szépek voltak azok az idők. Akkor megnedvesedett a szemünk a magyar
himnuszra.
Ma már nem merek elolvasni egy cikket, mert talán nem
ismerem az írót, mégis tetszik nekem, megosztom, aztán kapom a
lefejezéseket, hogy mi van náci vagy te is, vagy buzi janicsár.
Kár, hogy sok jó gondolat és szándék ilyen élesen meg kell oszoljon. Nem bírom ezt követni. Nem akarom.
Itt
az alapítványnál is reméltem egy egységben egy közösségben, ehelyett
mindenki ette a másikat, hamisan vádolták, beárulták egymást, bírta az
erősebb gyomrú vagy az erősebb idegzetű. Bíztam az atya
ítélőképességében, tévedtem, hisz ő az egyháznak elkötelezettje, nem az
emberi jóérzésnek és igazságnak. S aki tudta tolni a vallásos dumát,
mégha ki is látszott a lóláb, a felszín volt a lényeg. Párton belül is
az számít, kire lehet deklaratíve számítani, nem a korrektség,
egyenesség a lényeg.
Minden a médiáknak van alávetve és közvetve a
média tulajdonosoknak. Ami médiaképes, az érvényes, a többi halálra van
ítélve. szomorú időket élünk. Ez az én véleményem."