Pénzre.
Pénzre cseréltem a büszkeségemet. Nem valami emberi, megértő,
kitudja milyen kozmikus szeretetből, vagy jézusi szeretetből
nyeltem le a büszkeségemet. Napokig ettem magam, hogy jó, igazam
van, utasítsam vissza azt a kurva ágyat, amire a „senki az úton”
úgy két ujjmozdulatból azt mondta, hogy nem jó. Mert nem olyan
mint az Ikea. Aztán ma feladtam a lelkem a Mammonnak. Kell a pénz.
A káromkodás folyik tovább. Mint Freddie Mercurynak a showja. Azt
nem fogom feladni. Mert egyetlen megértő szövetségesem.
Szétszedtem
az ágyat, hogy átalakítsam. Megnéztem a neten az Ikeánál azt az
ágyat. Megdörzsöltem a szememet, mikor letöltöttem azt az
összeállító útmutatást, nem hittem annak amit látok. Ilyen
lifisz lófasz lécecskékből van összerakva. És az jó. Az Ikea
jó. Há bassza meg, mondtam magamba és aztán hangosan Sanyinak.
Te, hogy mekkora emeletes balfaszok az emberek. Hogy azért a szar
bútorért leperkálnak 2245 lejt, úgy, hogy a deszkát amire jön a
matrac, nem adják, azt külön meg kell vásárold. Én meg
deckásan, mindent dupla vastagra csinálva, kérek ezerkettőt.
Arról nem is beszélve, hogy az ágy szerkezetét strapabíróra
terveztem, amíg az Ikeánál ez az ágyszerkezet effektíve nincs!
Két vékony pléh vinklire fekszik az egész deszkázat amire jön a
matrac. Borzasztó. Valóban nem szabad nekem ezentúl Ikeára
hivatkozó rendelésekkel foglalkozni. Mert legyek én csikszfalfi
gettó asztalos, de olyan szar dolgokat, mint az Ikea, kikérem
magamnak, nem készítek.
Hogy
eladtam a büszkeségemet, annak számtani magyarázata van. Mert ma
Mikulás van. És amennyi pénzem van, nem elég Mikulásra is, meg
az autó kötelező műszaki kivizsgálására. Meg aztán több nap
mint kolbász. De mondjuk az is döntött ebben a
gerinctelenségemben, hogy ez az ágy nem az az ágy, amitől én
vagyok az aki vagyok.
Ám
legyen, mondtam, szétszedem, megcsinálom ahogy annak kell. De nem
felejtem el....”I'll be back!”