A
Neoton énekelte, hogy kétszázhúsz fölött más a valóság,
átértékeled a valóságot. Sokszor elgondolkoztam ezen, hogyan
lehet átértékelni a valóságot kétszázhúsz fölött? Mi
változik? Mi az a más, ami ez érték alatt nincs?
Azt
hiszem megértettem valamit ebből most szombaton este. Elvégre a
szenes Jóska úriember volt, leperkálta a pénzt, amiért idegeltem
egy kicsit, mert tudvalevő, hogy vállalkozói szinten (holmi
önkritika is) az emberek nehezen fizetnek. Nem jön be a pénz
máshonnan, késik, nem hozzák, nem küldik, ott van, de nem
fogható. Mert mondta ez a szenes Jóska, hogy megnézte és nem jött
a pénz a bangba, majd jövő héten -mondta azzal a vállalkozói
nyugalommal- én meg mit mondhattam volna, ez is olyan, hogy amíg
nem bizonyítják, addig az ember nem bűnös...na de pár percre
visszahívott (miközben Sanyinak lehordtam az összes dumnyézót az
égből ezekre a vállalkozókra...), hogy megnézte az interneten és
mégis bejött a pénz és akkor megvan a pénz. Ebben az esetben
úriember ez a szenes Jóska. De nemcsak ezért volt úriember ez a
szenes Jóska, hanem azért is, mert nekem szombat reggel úgy tűnt,
hogy az én ki nem fizetett öreg folcvágenem motra besült és
nincs mivel elmenni a fináncoshoz szerelni, s akkor ennek a szenes
Jóskának a fia el is vitt, meg este el is hozott onnan tiszta
ingyen. Ez azért úriemberségre utal, mert általában ez az
úgynevezett mi körünkben nem igazán praktika, hogy az emberért
csak úgy eljönnek szombat este nyolcvan kilométerekre. Mert neki
az érdeke az volt, hogy be legyenek szerelve azok az ajtók, nem
hogy onnan haza is hozzanak.
Ennek
a fiúnak van egy zsírúj béemvéje. Eddig ilyen zsírúj béemvében
sosem ültem. Tudom, paraszt vagyok. Viszont tanuló paraszt vagyok.
Mert rájöttem, hogy miért kell ezeknek a kétszázhúsz
fölöttieknek erős kocsi. Azért, mert kétszázhúsz fölött más
a valóság. Átértékelődik a valóság. Az a sok kispolgári
kocsi mind elvész ezeknek a nagy, erős, márkás kocsik árnyékában.
Mint egy lövedék kiugrik a kispolgári kocsi mögül és a pillanat
töredéke alatt majdnem repül, ha lenne rá pálya. A fiú
bizonygatta, hogy ezért kell a háromezres motor, hogy ne
szarikázzon minden tragacs után. Mert ő az úton megy. Neki Déva
- London tizennyolc óra.
Ez
a spílje tehát ennek a kétszázhúsz fölötti átértékelt
valóságnak, hogy ez alatt az emberek szarikáznak. Talán itt válik
el az úgynevezett balkáni az úgynevezett nyugatitól? Nem tudom.
Nekem
ez a kétszázhúsz fölötti átértékelt valóság nem kell.
De
mit mondhat magában a szomáliai, meg az indiai? Hogy ez amiben én
vagyok, ez is egy átértékelt valóság? Hogy minek most nekem új
folcvágen, minek nekem cirkula? Minek nekem csarnok? Minek nekem
központi kazán? Minek nekem ez a kispolgári középszerűség?
Miért nem jó nekem, mint neki a bambusz kunyhó és a mocsok meg
nyomor? Mert pórból lettünk és azzá is leszünk. Mondá Lao Ce
Zen Buddha Alajos via Pió. A fináncos is azt mondta nagy bölcsen,
hogy semmi sem tart örökké. Minden mulandó. Valószínű azért
csinálta erős betonból a házát.
Gondolkoztam
én Imre tanácsán, hogy ne keveredjek én ezekkel. És mintha
nagymamámat hallanám: jaj Attika, ne komplikáld magad, menj szépen
haza és délután vegyél pizsamát és szépen olvassál. Azt a
nagymamámat, aki aztán veszni hagyta a központi bérlakást,
nehogy az unokáinak legyen hol lakni...pizsamásan. Mert ez egy
ilyen magyar allűr, hogy átadunk a románoknak mindent. Még a
gyerekeink kárára is. Nem lehet ezekkel nem keveredni te Imre, mert
ez nem úgy van, hogy nem keveredünk. Mert ez ugyanaz lenne, mintha
azt mondanám, hogy akkor én elvonulok egy kolostorba, messze ettől
a világtól, persze hamar rájönnék, hogy mekkora balfasz vagyok,
mert egy kolostor az maga a korrupció és beteges hierarchia
melegágya. Ennek a piramis rendszernek a neve társadalom, réteges
mint az ogrék meg a hagyma, nem csirázhatsz külön életet ebből
a hagymából, csakis valahol egy rétegként létezhetsz. Mert a te
feladatod a takarás, a védés. Nem maffia ez, mondta egy régi
ismerősöm, hanem érdekközösség.
Elnézem
ezt a választási előkészülést. Nem is tartom érdemesnek
kommentelni, annyira utálom a politikusokat. Csak ennek a Kelemen
Hunornak adok egy mondatot, mert majdnem lenne hozzá közöm. Hogy
mint erdélyi magyar nem támogatom azt a fölényes vigyorát, hogy
előbb utóbb így is úgyis (mint a Madagaszkárban: riszálom,
riszálom) bárki jön hatalomra a romániai magyar demokrata
szövetséggel így vagy úgy le kell paktáljon. Nem szeretem ezt a
politikát. Ha nekünk így kell érvényesülni mint egy
ördögfiókának, aki ide-oda lógatja a farkát kaján vigyorral,
akkor basszátok meg!
Elnézem,
annyira lehetetlen és zsaroló pozícióban vannak ezek a minket
képviselő emberek, hogy ezek a mai fiatalok akik melléjük
zárkóznak, még röhögve teszik, mondván, hogy hát nem látod,
hogy most ez a menő? Mit akarsz? Széllel szemben pisilni? És
mennek, kampányolnak, mondván nincs más út.
Hát
nincs. Bizony nincs más út. Mint ahogy nekem sincs más utam.
Maradok továbbra is a hazug, impucit (büdös), pancser asztalos,
akit úgy látszik ötször kell felhívni, amíg aztán végre
befejezi a megrendelést, mert ezek az asztalosok mind hazugok és
tekergők, csak az ember pénzét veszik el és szar munkát
végeznek. Ez az én kétszázhúsz alatti valóságom, rétegem...és
maradok azzal a reménnyel, hogy ebből a nagy hagymából valami lé
az én takarómhoz is eljut...hogy túléljek.