Csurgyellán
termelőszövetkezet. A csurgyellán a csurdéból, a nincstelenből
lett. Itt mind töröm az agyam, hogyan tudnék én üzletet nyitni?
Első nekiugrásból ez lehetetlen. Nagyok a bérek, de ha tegyük
fel meg is érné, nincs tőkém legyártani egy üzletre való
asztalos munkát. Több ezer euróra lenne szükségem, hogy csak azt
a néhány bemutató terméket legyártsam és raktárra is egy két
példányt, hogy ha valami eladódik, hirtelen pótolni lehessen. Az
első gondolatkört futva, ez lehetetlen, irreális. Mert ha jönne
is valaki a tőkével, nem samaritánusként jönne, hanem haszon
élvezés céljából, lehetőleg nagyobbért mint a termelőé. És
ezt az állítólagos hasznot nem termeli ki egy asztalos műhely.
Aki azt állítja, hogy egy kisiparos a maga haszna mellett kamatot
is ki tud dolgozni az csaló, vagy még sosem járta meg. Nem,
ezekben a mesterségekben csak rendre, apró lépésekben lehet
építkezni, hatalmas türelemmel és kitartással, néha
ráfizetéssel a jövő érdekében.
Egy
második gondolatkört futva, hogy jó, akkor valakikkel
összetársulva nyitni egy üzletet, esetleg egy másik ilyen
valamilyen rokon szakmás mesterrel, mesterekkel, de mindegyik ezzel
a dologgal néz szembe, hogy a jelen rendeléséhez is alig szedi
össze a hozzávalót. Előleg – elszámolás, ez az egyedüli
kerék vagy ciklus ami viszi az ilyesféle meszeriákat állítólag
előre. S ha ebből pottyan valami a konyhaasztalra jó, ha nem, nem.
Ez van. Néha pottyan, néha nem. Hihetetlen, de a valóság ez. Mert
nem minden munkát lehet pontosan előre kiszámolni, például azt
sem, hogy akkor most három vagy négy napot fog dolgozni rajta az
ember, vagy ötöt. S akkor még erre rájön a stressz faktor, hogy
megígérted szerdára, de közben jött a pap, hogy le kell vágni a
segély oltár asztalából húsz-húsz centit, igenám de az húsz
centi vastag anyagból van és csak száz kilós az asztallap,
egyedül nehezen forgatja az ember a cirkulán, no meg a cirkula
lapja csak nyolc centit fog, megforgatva is csak tizenhat centi, a
többi négyet az ember szépen kézi fűrésszel elboldogtalanítja,
nótázva vagy káromkodva, attól függ, hogy kinek mit hazudott
szerdára. Mert az ember is olyan, addig nem teszi le a kagylót,
amíg nem hazudsz valamit szerdára. Addig addig cseszeget, amíg
kimondod a boldogító hazugságot, hogy jó, akkor szerdára
meglesz. És lesz egy lófaszt szerdára. Mert vittem én hétfő
reggel azzal, hogy na csak odateszem az asztallapot az oltár lábaira
és uzsgyi szerdára befejezni a hazugságot, mert közben letettek
pár Rába sódert a temetőre vezető útra, és száz métert
gyalog kellett cipelni azt a kurva asztallapot még három négerrel,
kerülgetve a gyümölcsfákat és a sírokat, mert az úton nyakig
volt a sár. S akkor elkapott egy migrén az erőlködéstől, hogy
félóráig szorongattam a fejem. S kívántam, ó bazmeg de tiszta
szívemből kívántam, hogy meglegyen az az üzlet, ahova beviszem a
bútraimat, hogy végre ahhoz a közönséghez jussak el, akik
szeretik a fa bútort, viszont túl jóérzésűek, hogy a „mester”
agyát csesszék, s akkor inkább megveszik azt amit máshol kapni
lehet.
Persze
akikkel beszélem ezt az üzletet, fiatalabbak nálam, még nem
reszket úgy a térdük, mint nekem, ők még remélik, hogy a
mesebeli jó tündér létezik és egy pillanat alatt megváltozhat
az életed. Igen, mondtam, megváltozhat. Megtudod, hogy rákos vagy.
Erre van esélyünk. De hogy a szerencse csak úgy besétál az ember
életébe, az horror mese. Hogy majd a fészbukk. Ó hagyjatok engem
békén ezzel a fészbukkal is, mert nem jó semmire az. Mint a
virtuális üzlet. Mind nézed s nem tudod mit veszel meg. Hát kösz,
de nem. Hogy miért nem nyitok virtuális üzletet? Azért mert
hülyeség. Mert hogy jut el az a bútor az emberhez haza? Az üzlet
az más. Onnan elviheti ilyen szállító kocsival. Vannak ilyenek.
Városban megoldható.
Ebben
a Csurgyellán termelőszövetkezetben elképzelhető, hogy vannak
egy páran mindenféle lakberendezéssel rokon szakmájú tagok és
elképzeljük, hogy együtt nyitunk egy üzletet. Nos, egy üzlet
költségei, ha mondjuk tíz felé oszlik, már mindjárt másképpen
néz ki. Akkor nem egy embernek ezer euró, hanem tíznek száz. És
ha mind a tízen valamit termelünk abba az üzletbe, hirtelen
választékkal tud beindulni. Ennek a következő lépcsője az
lenne, hogy több városban lehetne nyitni, ami tulajdonképpen azt
jelentené, hogy az esélyek a termelőre nézve megnőnének.
Például, én ha egy városban nyitok mondjuk egy ezresért egyedül
üzletet, max pár ezren látják. De ha ebben a Csétéeszben vagyok
mondjuk, ugyanazért az ezresért tíz helyen jelentetem meg a
bútraimat. Ugyanazért a pénzért megtízszerezem a lehetőségeimet.
És ehhez még az is hozzájárul, hogy egy üzlet sokoldalúsága
még több érdeklődőt vonz. Lásd Ikea.
Persze
így elviekben ez szép és jó. És itt van az a csekély különbség
köztünk, akik csak álmodozunk de sosem lépünk és azok között
akik mindent beletesznek, hogy a gyermekeink is gyarmatként,
hitelkártyásan fognak élni, vagy önálló, saját életet fognak
élni. Ez a picike vacillálás az a diffrensz, ami építi a
genetikai kódunkat, vagy tovább szolgásítja. Rabok vagy szabadok?
Az ilyesmi dönti el, nem a himnusz, a táncház és a megemlékezés.
A gondolatot követő cselekvés az ami hozza a pénzt, vagy viszi.
Nem
kezdem el itt sorolni, hogy miért nem lehet ezt az üzletet
létrehozni, mert a lényeg egyszerű. Minden szakember fosik mikor
áldozatról van szó, inkább benyal politikusnak, papnak,
uzsorásnak, csakhogy ilyen felpumpált munkákat kapjanak, s nem is
tudják, hogy tulajdonképpen a saját nemzetük gyilkosai, mert
irreális gazdaságot promoválnak, noha számláznak és újjal
mutogatnak a piacról élő csurgyellán tákolókra, mondván, hogy
a fekete gazdaságot képezik ezek a csurgyellánok, pontosan a
szopós nyalósok azok akik a magas áraikkal lehetetlenítik el a
magán iparost, kényszerítik a fekete zónába. Mert sosem fog
tudni egy csurgyellán egy százmilkós lépcsőért háromszázat
kérni, mert nem fogják neki adni a piramidális kapcsolat hiánya
miatt. Mert nincs akit rugdossanak, mert neki sincs akit rugdosson,
magyarán egy csurgyellán nincs benne a zsarolható és zsaroló
rendszerben. Elnyomásban lehet, de nincs hatalma viszont zsarolni. S
akkor vagy a hulladékokból él, vagy üzletet nyit.
Ha
valaki érdekelt velem társulva üzletet nyitni, nyitott vagyok.
Beszéljünk róla. Befektető nem érdekel. Csurgyellán
kistermelővel szeretnék tárgyalni.
Azt
sem szeretném, hogy elkezdjünk ezen konferenciázni, nem szeretnék
oda kilyukadni, hogy valójában az út a kulturális kreatívokon
keresztűl vezet, majd Orbán Viktorhoz. Nem, itt egyszerű,
kiszámolható, kis lépésekről van szó, amit együtt megtehetünk.
A többi az mind félreduma.
