Líbucnál, "Ezeréves prófécia" bejegyzését olvasva, megjegyzést hagytam:
"Nekem ezt tetszik: "És a jobbágyok, a parasztok és a szegények, akiknek
még tüzük sincs, ezerszer megpróbálnak majd fellázadni, felgyújtják a
termést, a várakat és a városokat, amíg elevenen megnyúzzák őket, és az
életben maradottakat visszakényszerítik búvóhelyükre. Királyoknak hiszik
majd magukat (gondolom ezekre a parasztokra értette...)".
Mit gondolt magában ez a jómag Jani? Azt a kutya piculáját a parasztjainak.
Átvergődtem
magam a versén, "próféciáján", végig sajnálja, hogy ama keresztes
hadjárat előbb utóbb megtalálja ellenfelét, de sebaj, mert lesz még
szőlő s lágy kenyér.
Szeretem amikor ilyeneket osztasz meg, mert
kellenek nekem az ilyenek a helyes adrenalin működéshez, mert egyben
idegesítenek is de szórakoztatnak.
Nem mondom, hogy nincs benne
tanulság, de azt merem tagadni, hogy volt valaha emberi életünkben olyan
kor, ahol mindazok a bűnök, amiket ez a János felsorolt, mint az
eljövendők szörnyű bűneiként, ne lettek volna. Nem kezdem itt sorolni
őket, de azt is ki merem jelenteni, hogy meg vagyok győződve róla, hogy
voltak sokkal sötétebb korai is emberi létünknek.
Tudod, nekem mindig
az van az eszemben, amikor ezekről a dolgokról beszélünk, írunk,
olvasunk, hogy holt vágányon keressük az élet értelmét. Noha tudom, de
nem tudok én sem leszokni erről, viszont tudatosan szűkítem a kereső
kérdéseket és lassan arra jövök rá, hogy a válaszok ott vannak a
kezeinkben, a család tagjainkban, a házunkban, a kertünkben. És van az
Idő, ami végtelen meg van az időnk, ami véges, és a lényeg az lenne,
hogy egymásnak ebben az időben mennyi örömöt okoztunk. Nna...látod,
kezdek gerjedni..."