Ezt
az â betűt úgy kell kiejteni mintha egy
dobverés lenne. Kiejtése, olyan mint egy megnyomott kín. Az az
érzésem, hogy ez a legősibb hang, amit az ősember talán először
kezdett kinyögni, miután megunta a makogást mint majom. Az ü, ő,
ă, azok már dalok az â-hez
képest. Amikor keményen sittol az ember, olyankor adhat ki ilyen
hangokat.
A
gârbovita, gürbovita, görbült
nemzettség az a fajta emberiség, aki meg van görbülve, kissé
féloldalasan, merthogy félig azért mindig felnéz, hogy ki is az
aki beszél hozzá? De annyira leszarja azt aki szól hozzá, hogy
csak félig fordítja fel fejét, ami miatt olyan görbehátúnak néz
ki. Nem a munkától roskadt elfelé a teste, hanem a munka kínos
undorától. Előre irtózván a munkától, ettől a félelemtől
belefáradva, összeroskadva hajol össze, és ez az összeroskadás
aztán beleépül a genetikai kódba és idővel aztán nemzettséggé
fejlődik, a gârboviták nemzettségévé.
Biztos van ennek változata más népeknél is, de itt Erdélyben ez
egy külön specimen, ehhez hasonlót nehéz találni, mert ehhez
kell egy erős magyar illetve egy erős román egyed, mely
összekeverve adja az ideális gârbovitát.
Egy vadbunkó magyar és egy vadbunkó román. Egy mélykatolikus és
egy mélyortodox. Én mondom, ennél faszább vegyület nincs. És
higgyétek el, nincs bennem semmiféle rosszindulatú utalás egyik
nemzet felé sem. Ezt csak akkor érti meg az ember, ha
megtapasztalja ezt a gürbovitaságot.
Elnéztem
ezt az Attila székely gyereket. Most kilencedikes. Legelőször
Szovátán láttam ezt a gyereket, éppen ebédelt, csúnya képe
volt ennek a gyereknek, olyan gyűrött, kiszenvedett arca volt,
korafáradt tekintettel. Éppen ebédelt. Taknyos is volt. Furcsán
hatott rám. Mintha egy ilyen harrypotteres figura lett volna. Akkor
rám nézett vizes tekintettel és azt mondta, ő is asztalos akar
lenni. Persze persze, hagytam rá. Magamban arra gondoltam, hogy
minden ember egyszer űrhajós aztán rendőr akart lenni, de
pókember egyszer biztos.
Telt
az idő, a gyermek ide Dévára került, talán problémás volt
viselkedésileg, de megjegyzem, akkoriban az a nevelő, akinél volt,
annál én is problémás lettem volna, mert vannak olyan nevelők,
aki ők maguk a probléma. De egy mély vallásos közegben nem a
kompetencia számít, hanem a képmutatás legmagasabb foka, vagyis
az én értékrendem szerint ennél alábbvaló kategória talán
nincs is, legfeljebb a szándékosan kezeletlen szkizofrénia.
Elnéztem
aztán az idők folyamán, hogy ennek az Attilának az arcvonásai
elkezdtek kisimulni, de ott maradtak a halvány erezetek, melyek az
éles szemet nem tévesztik meg. Elnéztem a múlt pénteken, ahogy
tett vett a csarnok körűl másik két társával, akik ugyanúgy
megérnének egy körülírást, de nem most. Fix ilyenformán nézett
ki ez a Gigi (dzsidzsi, zsizsi), akire azt mondta apám, vedd magad
mellé ezt a fiút, mert árva szegény, nem rossz gyerek. És
mellettem volt tizenöt évig, putyultam, mint a sajátomat. Semmi de
semmi nem ragadt rá. Csak a pálinka, szivar és pókergép. Ezekből
egyiket sem tőlem tanulta. Hozta magával, a gürbovita nemzettség
átkaként.
Mert
hiába jön ez az Attila gyerek, hogy ő asztalos akar lenni, mint
én, habár erről most nem beszélt, igaz én sem kérdeztem rá,
mert a szándék nem elég. Nem elég romantikusan elképzelni az
asztalosságot, mint amikor az ember legelőször leteszi a lábát
egy messzi bolygón, vagy megmenti a lakosságot a banditáktól. Van
ezeknek a szakmáknak egy hátterük, ha tetszik, ahogy a
gürbovizmust örökölni lehet, úgy a nem gürbovizmust is örökölni
kéne. Van még más lehetőség is, kitörni az eleve
elrendeltségből, a fatalizmusból, de ehhez sajnos nem segít a
gürbovizmus. Akarni kell, kurvára akarni kell. De ehhez fel kellene
ismernie önmagában a gürbovizmust. De ahhoz túl büszke a srác.
Mert a gürbovizmusnak a büszkeség az egyik lételeme. Kíntól
szenvedő arccal felnézni és nem engedni a huszonegyből.
Mert
tegyük fel, ha fel is kel egy megfelelő hajnalon ez az Attila és
elindul levedleni a gürboviták átkát, egy szép borús napon
megjelenik a gürboviták sátánja egy fehérnép formájában
tízszer több elszánással és hatalommal mint az Attilában
eltökélt változás és a maga kínos, eltorzult arcával a
fájdalom hangján fogja keseríteni a gyereket, hogy ne foglalkozz
te a változással, milyen jó itt nekünk jó büdösen,
mosdatlanul, hetente átforgatni a zoknit a lábunkon ésatöbbi. És
hiába a bevezetett víz a házba, az elvezetett szennyvíz, mert a
gürboviták hagyományai, kultúrája erősebb minden józan észnél.
Mondván: minek kínlódni, nem elég kín az élet? Minek még ezen
felül kínlódni? És találni fog ez az Attila még bibliai
hivatkozást is a semmit csinálásra, mondván, hogy ő mennyei
kincset gyűjt, igaz gürbovita módra, de ne legyünk már kényesek,
lám sok fejlett nyugati gazdag kiossza vagyonát indiai
nyomorultaknak, mert azok a nyomorban is boldogabbak, mint ő a
vagyonával. És mi van, ha egerek, bogarak szántják a gürbovita
stílusban berendezett házát?
Már
látom is Attilát kikászálni szürke paplana alól, mosdatlan
retkes lábaival, szakadt alsó gatyában, hamar rágyújt egy
szivarra, és csak azután kapirgál a dániel kályhában valami
tűzrevaló után. A gürbovita, természetesen dologtalan felesége
meg kínosan dünnyög valami rosszindulatút a felpúpozott paplana
alatt.
Ezért
a vízióért nem kérdeztem rá Attilára, hogy akkor hogy is állunk
az asztalossággal? Nem. Soha többé nem ajánlom senkinek a
megváltást. Jöjjön, ha akar. De nem hívom. Jöjjön ha akar,
beszélgessünk. Hadd lám mennyire akar legelőször a Holdra lépni,
megmenteni a Világot a gonoszoktól? Mennyire akar megválni a
gürbovizmustól? Mert fájdalmas és nehéz leszokni a gürboviták
átkát. És semmi kedvem nekem az Attilákon, a Gigiken keresztül a
Gârboviták nagy Szellemével harcolni,
harcolja ki mindenki a maga rémálmait.
Az
is igaz, hogy a gürbovita a maga szemtelen nihilizmusában abban
biztos, hogy előbb utóbb szükség van rá a nem gürboviták
világában kétkezi napszámosnak, és akkorra tartja mérges
fullánkját, hogy jó nagyot döfjön a munkaadójába, a disznó
kizsákmányolójába.
Most
az egyszer tévedett velem a Gürboviták Atyja. Nincs rá szükségem.
Ha Attilának szüksége van rám, jöjjön. Én nem megyek.
Mára
ennyit a gürbovitaságról. (De nincs vége)