A nemzet ereje

(a sziámi ikrek sírja fölött miatyánk helyett)

Olvasom, hogy igaz lassú tempóban, de egyre kevesebb ember hisz istenben. Azt hiszem ez a lassú tempó egyelőre nem jelent túl nagy veszélyt a vallásokra. Egyébként sem féltem őket, mert akármikor fel tudják dobni ezt a százalékot, ha nagyon bevetik a fegyvereiket. Egy egy Mária jelenés, könnyezés és rögtön megugrik ez az arány. Azért milyen szép, amikor az ember kiöltözik és elmegy -szerinte- istene elé. Hogy tisztjét tegye nála. Audienciára megy. Azt mondja megy feltöltődni. Mint ahogy egy töltőt bedugunk és még egy pár napra feltöltjük az aksinkat.

Olvasom azt is, hogy az ortodox egyház nem volt hajlandó szertartása szerint eltemetni a sziámi ikreket, mert haláluk előtt nem voltak megkeresztelve.

Hogy még egy miatyánk sem hangzott el a koporsójuk felett, azt mondja a hír. A gyermekek szempontjából teljesen mindegy. Hogy szertartásosan temetik vagy sem. Ők megmenekültek ebből a világból.

De itt nem csak az ortodox egyházról van szó. Láttam református papot, aki megtagadta egy anyóka temetését mert el volt néhány éve maradva az adó kifizetésével és a hozzátartózó nem akarta kifizetni azt. Érdekes volt a vita. Végül az ember elment sűrű szitkozódások közepette, a pap meg rácsapott arra a nagy füzetre, amibe az emberek vagynak beírva. Hogy ha nem lép fel keményen, az emberek nem fizetnek semmit az egyháznak. Mondta. Nyeltem a galuskákat, elszállt minden kedvem előadni az én bajomat. Mint a fogorvosnál, már nem fájt semmim.

Én nem tudom. Nem is tudom, hogy miféle emberek ezek a papok? Most én elképzelem magamban, hogy jön egy ilyen családnak az idősebb tagja, mert hát ilyen nagy fájdalmak idején jó, ha van egy sokat megélt öregebb ember és megkér, hogy temessem el az unokájukat, mondván egyik lábáról a másikra állva, hogy de tudja, úgy haltak meg, hogy nem voltak megkeresztelve. Nem volt mikor szegényeknek. Most én mint pap, azt mondanám, sebaj, ez mind mellékes, természetesen átadjuk az Úrnak annak rendje s módja szerint, vigasztalnám az öreget és még talán egy páleszt is töltenék neki erősítőnek. Elmennék és eltemetném azokat a gyermekeket. Másnap meg be is adhatnám a lemondásomat. Mert ha nem, kirúgnának. Sőt, a hívek is fel lennének háborodva, hogy milyen hatalommal szegem meg a doktrínát és az isten parancsolatjait? És ilyenkor jönnének elő az alap tagok, akiknek a nevei be vannak vésve ide oda a templomban, bevarrva a szőnyegekbe, írva az ima és énekes könyvekbe, akik az alapjait tették le valamikor annak a templomnak. Hogy egy taknyos, mocskos bitang nekik ne fordítsa fel a világot, azt a világot, amit keserves harccal építettek az évszázadok alatt és adtak át apáról fiúra! Mert ez ama szent következetesség, amit egy papnak figyelembe kéne vennie. Mert akkor mi van, ha holnaptól senki sem keresztelné a gyermekeit? És egyáltalán mi lesz, ha elkezdjük ezeket az ősi törvényeket megszegni? Meghal a hit! Meghal a nemzet!

Azt mondta nekem egy egyébként ateista, de nagyon bölcs és tanult barátom, hogy az erdélyi magyarság összetartását még mindig a történelmi egyházaknak köszönhetjük. Hogy ezért nem kell őket bántani.

S akkor irónia képen, eszembe jut Jézus, amint elkezdte korbáccsal kiűzni a pénzváltókat és hangoztatta, hogy három nap alatt lerombolja azt a templomot. Jött és leszarta a hagyományokat. Nem állt neki vitatkozni, hanem korbácsot ragadott és azzal fenyegetőzött, hogy lerombolja a templomot. Hogy ledönti az évszázados hagyományokat. Azokat a hagyományokat, melyek összetartanak egy népet, egy nemzetet. És ezt nem valamilyen vizenyős, befüvezett tekintettel mondta, hanem hulla komolyan. El is hitték neki. Másképp nem nyírták volna ki.

Röhejes ez a keresztény világ. Azt tartja magáról, hogy betartja isten parancsolatait. Hogy követik Jézust. S akkor van háromszáztizenkilenc betartani való törvény. S eltelik a nap, a hét, az év azzal, hogy ezeket a törvényeket forgatják elméjükben és számolják, hogy melyiket tudták betartani és melyikért kell vezekelni, bocsánatért esedezni. S hogy egy ilyen esetben, mint a meg nem keresztelt sziámi ikrek kresztény módon való eltemetés megtagadása, azt mondják ilyen tiszta tekintettel, hogy sajnos ilyen furcsa a helyzet, de bízzunk isten kiismerhetetlen bölcsességében.

Pedig egyszerűbb lenne csak arra gondolni, tulajdonképpen Jézus egyedüli törvényére, hogy azt kívánd másnak, amit magadnak kívánsz. Ami nem is törvény végül is, hanem inkább egy útmutatás a boldogság felé.

Ezzel az útmutatással élve, rájön a jóérzésű ember, hogy szart sem ér egy nemzet történelme, hagyománya, ha akár egyik jelentéktelen tagjától is megfossza az engesztelést, a részvétet. Mert ha a mi nagy híres nemzetünknek ez az ereje, a sötét múlt pátyolgatása, akkor inkább döntsük le három nap alatt, és csóré seggel kezdjünk újat.

Összefogásos világ

Már éppen arra gondoltam, hogy ideje nyugdíjaznom már ezt az írásos munkásságot. Mert én elmondtam már mindet amit akartam ennek a világnak. Aztán beleütköztem ebbe az érdekes cikkbe: „Összefogott az USL-vel az RMDSZ Vajdahunyadon”. Nahát ez érdekes, gondoltam magamban. Egy kicsit melóztam a műhelyben a fiammal, egy újabb adósság budiajtónak szereltem a zárát, sarkait, tettem egy olyan belülről bezárható toló riglit, hogy ne aztán a kedves felhasználók holmi tomahawkokkal kezdjenek rá erősíteni valami kétszázas szegeket. És persze közben gondolkodtam ezen a szokatlan összefogáson. Mert ugye, ez az USL ez egy gittegylet a szociál demokraták, a liberálisok meg a konzervatívok között és fő közös tervük a kormányt félretenni, akik nem mások, mint a demokrata liberálisok és a romániai magyar demokratikus szövetség. Ott Bukarestben az USL balhéban áll az RMDSZ-el, halálos ellenségek. Látom itt Vajdahunyadon barátok.

Ja, most nem azért hozom fel, hogy ezen szörnyülködjek. Miért tenném? Viszont sok szempontból megnyugtatott a dolog.

Mert éppen a napokban azon törtem a fejem, és persze ezért nekem iszonyú fej és egyéb fájdalmaim keletkeztek, hogy ha az ellenségem magyar, akkor nekem kivel kellene szövetkeznem? Mert noha a térségben már nincs olyan, hogy istentelen, itt már mindenki konkrét keresztény, sőt vadkeresztény, akik középkori eszközökkel üldözik a rézbőrű gyaurokat. No nem megtérés, hanem máglyán való elégetés végett. Nos ezek ellen egy rézbőrűnek kivel kellene szövetkezzen? Mert ma is a többség, az erő, a beton emelkedik fölül, hogy uralkodjon a gyengén, az elesetten, a maflán, az őzön. Nemcsak erő fitogtatás, hanem jóllakás végett. A mai keresztes vitézek nem valami izom gyerekek hatalmas kardokkal, hanem hájasok, akiknek testét, szívét, eszét a zsír vonta be és egyetlen hatásos weaponuk a jó helyen és jó alkalommal való sziszegés. Mellesleg értelmetlen sziszegés. Viszont hatásos.

Nos egy ilyen világban, a gyámoltalan kivel szövetkezzék, ha látszólag az isten is a sziszegők tábora felé ontja az aurora boreáljait?

A jó hír az, hogy lehet szövetkezni. A mai cikk erről a furcsa szövetségről azt mondja nekem, hogy ami Délen és Nyugaton helytelen, az nem biztos, hogy Délnyugaton is helytelen. Ha Bukarestben eszik egymást az usl meg az rmdsz, Hunyadon jól elvannak egymással. Ez jó hír gyerekek. Mert én mindig is híve voltam annak, hogy ki kell egyezni. Meg kell kapni a megoldásokat. A kiutat. Azt mondta nekem egy nagymagyar pap, hogy nem az számít, hogy hat nap alatt teremtette az Úr a Földet s Eget, ami valószínű nem úgy volt szerinte, hanem amint a tudósok kimutatták, hogy ötmilliárd év alatt lett meg e nagy mű, na ő azt mondta, hogy sajnos, neki is onnan kell vennie a kenyeret, ahonnan olcsóbb, nem azt véve figyelembe, hogy az a pék magyar vagy nem. Utalván arra, hogy semmi sem kötelezi őt arra, hogy magyar asztalostól rendeljen.

Persze ezek első látásra nemszép dolgok. Viszont ha belegondol az ember mégis szép dolgok. Mert ha az istenek, a mai keresztesek és a mai bölcsek tudnak mindenféle szövetséget kötni, mitől ne tudna a szegény ember is mindenféle szövetséget kötni?

Hát a mai hír, azt üzeni, hogy szabad a pálya gyerekek. Evangélium ez! Szövetkezzünk a magunk érdekében. Bárkivel. Fasza! Tiszta Woodstock. Route 66. Jöhet a narkó. Elszabadultak az ördögök. Lölöt lehet lógatni. Nincs többé különbség. Énekelheti a kikopott nyári gumi: „ha én lánctalp lennék...”

Nagy dolog az, amikor a kisember megkapja a nagyembertől a feloldozást, hogy nézd, én fajtalankodok, az hogy néha te kivered, az semmi. Én a világot fordítom ellened, hogy te nem alszol emiatt, az semmi. Fordítsd te is ellenem a világot. Ezt mondja a mai nap híre. A mai nap híre még azt is evanghélizálja nekem, hogy a kisembernek is joga van lázadni, szövetkezni. És a mai nap híre arról is bizonyságot tesz előttem, hogy megszűntek a különbségek: nincs jobbos, nincs balos, nincs lenti, sem fenti. Nincsenek elvek. És ha nincsenek elvek, akkor mi a kisember, hogy hobbyból elveket őrizzen kárára?

Ha az én ellenségem magyar, kivel szövetkezzem? Az én ellenségem nemcsak odamond nekem, hogy na jól megmondtam neki, hanem kell neki a mindenem. És csak arra vár, mint a patkány, hogy a fürjecske kidugja a fejét a rácson, hogy lekaphassa a fejét.

A mai nap üzenete az, hogy szövetkezni csakis az ellenségem ellenségével szövetkezhetem. Ha magyar az ellenségem, akkor románnal kell szövetkeznem. Mert hiába szövetkezem magyarral, varjú nem vájja ki varjúnak a szemét.

Horror egy bejegyzés, mi? Pedig tisztára pozitív.

Azon is elgondolkodtam, hogy vajon mit érez az ember, amikor kikötik a máglyára és elkezdik alatta meggyújtani a szalmát? És közben nézi a feleségét, és gyermekeit, amint sírnak és reszketnek a félelemtől? Azt hiszem, hogy bennem egy hatalmas önvád és harag lenne, hogy amikor lehetett volna, nem vágtam el az összes pap torkát. Erre gondolok most. Hogy nem szabad megvárni, amíg az inkvizítorok feltesznek a máglyára, mert nem a máglyán elégettek támadnak fel harmad napjára, hanem a keresztes lovagok, akik isten nevében ölnek ártatlan gyermekeket és nőket és betegeket, öregeket.

Ideje elhessegtetni azokat a hülye álmokat, hogy majd egyszer szép és jó lesz a világ, majd aztán Coelhoval és Teréz anyával kéz a kézben fogunk futkározni a szabad, boldog világban. Ezek hülyeségek. Mert szabad és boldog világot nem így csinálnak, hanem úgy, hogy összefognak. Tudnak valamit a hatalmasok, hogy feszt összefognak. Miért az összes pénzember benne van valami ilyen világot vezető gittegyletben? Azért, mert az erő a gittegyletekben van, nem az álmodozásokban. És igaz az, hogy kevés gazdag ember van a világon, mégis erősek a gittegyletek által. És ezek a gittegyletek nem valami imádkozó helyek. Nem horoszkópokat olvasnak, és nem kémlelik az eget, hogy vajon a holnap mit hoz a szerencse, hanem nyomják sorozatban a lovettát.

Mi lenne, ha a szegény ember is szervezkedne és gittegyletezne? És ne a gazdagokból válasszon magának bölcset, vezetőt, hanem ugyancsak egy csórót. Hiába nyafogunk, hogy korrupt és bandita ez a világ, mert semmit nem teszünk az ellen, hogy ne legyen ilyen. Csak tátjuk a szánkat és nyálazunk bámulatunkban. Ennyit csinálunk. Ennyit is érdemelünk.