Az én apám egy fasza ember volt. Ember volt. Aki még a nyomorúságok idején is vicces tudott lenni. Nem amolyan fekete humora volt, hanem olyan, mint Rejtő Jenőnek. Olyan ember volt az én apám, aki úgy élt mint egy rákos beteg és vidáman nézte az ürülő poharat, örvendett annak a kevésnek ami maradt. Sosem volt számára elég kevés a semmi kevés. Néha idegesítő volt. Noha hősi életet élt, mint névtelen hagyta el a világot, utolsó szavai, gondolatai arról szóltak, hogy a Jézus Krisztust el ne hagyjátok.
Neki volt ez a mondása, ha nagy szűkölködés volt a családban, hogy „jól jönne egy Marshall segély”. Aztán mint a csikó, aki lótól tanul, elkezdtem én is mondani, hogy jól jönne egy Marshall segély. Bennem volt néha egy kis inventivitás, meg hogy mint inas túlszárnyaljam a mestert, még több cinizmussal, mint apám, szoktam mondani, hogy ezen már csak egy Marshall segély segít.
Van nekem egy messze messze földön élő ismerősöm, barátnőm, akivel hála a facebooknak a tegnap este összefutottunk egy pár perc csettelésre. A pár sor hogyan és miként után jutott ez eszembe, hogy de jól jönne egy kis Marshall segély neki is. Persze, nemcsak neki. Mindenkinek jól jönne ez a Marshall segély.
Mindig ez a nagy nyomor mindenütt. A tehetetlenség a mindennapi anyagi gondok miatt. Jó, hogy egy nap alatt át lehet szelni bármelyik kontinenst, ez nem javít a kisember mindennapos nyavalyáján. Az sem javít rajta, hogy tele van a világ korrupcióval, mint az én pöcegödröm szarral. Nincs semmi rendjén ebben a világban. Tyúktartáshoz is ISO minősítés kell, hogy a tyúkszar is minősített legyen. Csak az ember kedve kéne jó legyen. Vágjon jópofát mindenhez. Ha van rá oka, ha nincs.
Beszéltük a feleségemmel, hogy ezek a gyógyszertár láncok is megbolondultak. Nem elég, hogy a magán gyógyszertárak csődbe mentek, ezek a láncok is inognak a körbe tartózások miatt. S akkor az alkalmazottakon verik el a port. Megnövelték a munkaidőt, ugyanazzal a személyzettel, de a fizetéseket nem emelték.
Mi a megoldás? Tanakodtunk. Semmi, mondom. Itt már nincs megoldás, csak a természetes szelekció. A természetes szelekció fogja megoldani a dolgokat. Aminek meg kell halnia, az meg fog halni. Amiben mi nem tudunk dönteni, ami felett nem tudunk kiegyezni, azt majd elrendezi a természetes szelekció, okoskodtam én. Hacsak nem fut be egy Marsall segély. Ez logikus, nem?
Apám nem élte meg ezt a Marshall segélyt. Sosem futott be ez a Marshall segély. És nem láttam senkit még, akinek befutott volna a Marshall segély. Az az érzésem, hogy az átlag embernek a sors kombinációjában nincs is ilyen, hogy Marshall segély, ezért marad a természetes szelekció. Persze, lenne még a kiegyezés, a döntő képesség gyakorlása, de ezekhez sincs szerencsénk, mert megszoktuk a korrupciót, a vallásos függőséget és az ebből kiágazó tehetetlenséget, mint kutya az odújának a szagát, aki inkább lepisili az oldalát, csakhogy biztos legyen abban a szagban. Ezen sajnos még egy Marshall segély sem segíthet. S akkor inkább miért nem kezdjük azzal, amihez hozzáférhetünk és ami biztos a miénk lehet?
Ezért tartom én viccesnek apámnak azt a mondását, hogy elférne egy Marshall segély. Mert tudta nagyon jól, hogy a nemzetnek hiába minden Marshall segély. De azért apám tudta volna mit kezdjen egy Marshall segéllyel. Azt hiszem én is megbirkóznék vele.
Csak hát sosem fogom tudni ezt bebizonyítani. Az az érzésem.
De azért most kurvára jól jönne egy kis Marshall segély.
